2022. július 5., kedd

Elhunyt Milivoj Karakašević, a jugoszláv és a szerb asztalitenisz jeles egyénisége

Hetvennégy éves korában Belgrádban elhunyt Milivoj Karakašević, a jugoszláv és a szerb asztalitenisz kimagasló személyisége, aki Európa- és világbajnokságokon többször is dobogóra állt és örökre beírta nevét a világ asztalitenisz-történelmébe – jelenti a Szerbiai RTV.

Milivoj Karakašević tizennégy évesen kezdett el asztaliteniszezni. Anyaegyesülete a zimonyi Mladost volt, s tizenhét éven át szerepelt a jugoszláv válogatottban. Az 1971-es nagoyai világbajnokságon csapatban bronzérmet szerzett, majd négy évvel később, a Kalkuttában megrendezett világbajnokságon – szintén csapatban – ezüstérmes lett. Az 1976-os prágai Európa-bajnokságon aranyérmet szerzett a jugoszláv csapat tagjaként, míg 1970-ben Moszkvában és 1972-ben Rotterdamban ezüstérmet harcolt ki. Egyéniben és párosban összesen nyolcszor nyerte meg Jugoszlávia bajnokságát.

Játékos pályafutása után edzőként, majd szövetségi kapitányként is dolgozott, irányítása alatt a jugoszláv nemzeti együttes tagjai hét érmet szereztek a legrangosabb nemzetközi versenyeken.

Milivoj Karakašević fiai ugyancsak jeles asztaliteniszezők, Aleksandar jelenleg a Szerbiai Asztalitenisz Szövetség elnöke.