2024. április 19., péntek

A bosszúálló Kurt Cobain

Matt Reeves: Batman

Robert Pattinson (Alkonyat-filmsorozat, A világítótorony, Tenet) a legrosszabb vámpír valaha, mert tizennégy évre volt szüksége, hogy denevérré változzon – viccelődtek az internetes fórumozók a legújabb Batman-film megjelenése előtt, ez a cukorka azonban egyáltalán nem olyan savanyú. Batman 1939. március 30-án jelent meg először a Detective Comics 27. számában. Azóta a denevérkosztümbe öltözött igazságosztó a popkultúra szerves része lett, számtalan története és változata jelent meg, készült belőle televíziósorozat, animációs film, számítógépes játék és csaknem egy tucat mozifilm. Mondhatni, minden kornak megvan a saját Batmanje. Habár az álarcos szuperhőst először 1943-ban vitték filmvászonra, valójában csak Tim Burton 1989-es filmje óta számolunk vele, és azóta hat denevérembert formáltak meg a nagyvásznakon.

Matt Reeves (Cloverfield – 2008, A majmok bolygója: Forradalom – 2014 és A majmok bolygója: Háború – 2017) filmje a hatodik iterációja a képregényhősnek. Mint minden kornak és rendezőnek, mindegyiknek megvan a saját világa és személyisége, míg Burton filmjében a denevérembert Michael Keaton egy milliárdos gótikus gyerekhősként játszotta el, Joel Schumacher filmjében Val Kilmer karaktere a gyerekkori traumától elmagányosodott hős volt, ám következő filmjében George Clooney egy bölcsebb, tapasztaltabb karaktert játszott, Christopher Nolan filmjében pedig Christian Bale sztoikus karaktere Gotham éles ellentéte volt, addig Zack Snyder Ben Affleckje egy megkeseredett és sokat látott betonfal volt, akinek az arcára rajzolódtak ki a gyötrelmei. Robert Pattison karaktere sokkal érzelmesebb, emberibb, szenved, depressziós és énközpontúbb. Olyan néha, mint egy Z generációs emós fiatal.

Reeves nem sokat foglalkozik az eredettörténettel, nem magyarázza el sokadszorra hogyan lett Bruce Wayne-ből álarcos igazságosztó, hogyan gyilkolták meg a szüleit. A filmben Batman már két éve rója Gotham utcáit, és üldözi a város gonosztevőit. A polgármester-választások előtt a hivatalban lévő elnököt brutálisan meggyilkolja Rébusz (Paul Dano), aki ugyanúgy igazságosztónak képzeli magát, mint a denevérember, annyi különbséggel, hogy célpontjai nem élik túl az igazságszolgáltatást és e bűnöket a közösségi médiában közvetíti. Miután egy zavarba ejtő levelet hagy Batmannek, James Gordon rendőrhadnagy (Jeffrey Wright, aki már-már sokkal inkább tűnik a denevérember nyomozótársának, mint egy önálló karakternek) a város nem hivatalos őrangyalát kéri, hogy segítsen megoldani a rejtvényt. A nyomok Gotham legmocskosabb alvilágába vezetnek, ahol több a fehéringes mint a bűnöző, itt találkozik Batman a tolvaj macskaőrült Selina Kyle-lal, vagyis a Macskanővel (Zoë Kravitz, aki a filmben igazi femme fatale, de sajnos nem igazán volt kémia közte és Pattinson között, pedig jól kiegészítették egymást), aki önhibáján kívül keveredik bele az ügybe és áll ki a denevérruhás mellett, a feltörekvő maffiózó Oswald Cobblepottal, a Pingvinnel (Colin Farrell, akit a felismerhetetlenségig elmaszkíroztak), a minden szálat mozgató brutális Carmine Falcone-nal (John Turturro). A bizonyítékok azonban a saját otthona felé vezetik, és minél jobban szűkül a gyanúsítottak köre, annál félelmetesebbé válik a rejtély megoldása.

A rendező teljesen új alapokra helyezte a Gotham álarcos igazságosztójáról szóló történetet, olyannyira, hogy az új Batman nem szuperhősfilm, hanem egy neo-noir pszichothriller, amely szorosan kötődik David Fincher Zodiákus (2007) és Hetedik (1995) című filmjéhez. Míg az előzőhöz úgy kapcsolódik, hogy Rébusz a Zodiákushoz hasonlóan rejtjeleket küldözget a rendőrségnek, addig az utóbbiból a hangulaton túl konkrét jeleneteket emelt át. Batman és Gordon felügyelő gyakorlatilag Mills (Brad Pitt) és Somerset (Morgan Freeman) karaktereire emlékeztet bennünket. A film azonban korunk lenyomata, egy olyan világ, ahol minden koszos és velejéig korrupt, a denevérember pedig egy bosszúvágytól égő álarcos.

– Ki a fenének képzeled magad?

– Én vagyok a bosszú – feleli a sötétből kilépve a denevérjelmezbe beöltözött Robert Pattinson, és péppé veri arcfestékes ellenfeleit. A jelenet egyszerű, maszkulin, erőteljes, mi meg tényleg elhisszük, hogy ő egy bosszúszomjas Batman. Amikor viszont leveszi álarcát, egy belül törékeny, zavarodott szerfüggő kamasz néz vissza, nem pedig egy multimilliomos nőcsábász. Lelógó fürtjei és szomorú tekintete Kurt Cobain zenészt, a Nirvana zenekar egykori frontemberét juttatta eszembe, amit csak megerősített a Michael Giacchino filmzeneszerző Nirvana-dal átdolgozása, az ikonikus Something In The Way. A szóban forgó dal állítólag nem véletlenül került be, ugyanis a rendező, amikor elkezdte írni a forgatókönyvet, éppen ezt a Nirvana-számot hallgatta, és az jutott eszébe, mi lenne ha Bruce Wayne-t nem a szokásos playboyként mutatná be, hanem egy olyan visszahúzódó, traumát átélt, drogfüggő rocksztárként, mint amilyen Kurt Cobain, csakhogy az énekessel ellentétben Bruce Wayne drogja a bosszúvágya lenne. Itt jött képbe Robert Pattinson, aki a rendező szerint pont úgy néz ki, mint egy visszavonult rocksztár és tökéletesen is hozza a sérült, befelé forduló karaktert. Kurt Cobain és Bruce Wayne párhuzama nem merült ki ennyiben, ugyanis a film végén Batmant az egyik Rébusz-utánzat egy vadászpuskával akarta fejbe lőni – mint ismeretes, a Nirvana énekese 1994 áprilisában egy vadászpuskával oltotta ki saját életét.

A filmben nem is sokat szerepel Bruce Wayne, a film háromnegyedében Pattinson denevérruhában van, ami kétségkívül nagyon jót tesz a filmnek. A film Batman fejlődéséről szól és nem a milliomoséról, azt meséli el, hogy a „bosszúálló” – a filmben szinte mindenki így nevezi, sőt a főszereplő is csak egyetlen egyszer nevezi saját magát Batmannek, valamint csak a főgonosz neki küldött rejtvényekben olvashatjuk ezt a nevet – hogyan válik Gotham szenvedő lakosainak hősévé, a mi általunk ismert reményhozó Batmanné. A film egy másik pozitívuma, hogy Reeves visszanyúl az eredetekhez, és hősét a világ legjobb detektívjeként mutatja be. A rendező azonban nem csak az eredetekhez nyúlt vissza, filmje ugyanis az 1987-es Batman: Year One képregényt veszi alapul, amely egy magányos, fiatal és zűrzavaros Bruce Wayne-t mutat be, aki álruhát ölt, és éjszaka bűnözőkre kezd vadászni. Ez a proto-Batman tapasztalatlan, alábecsüli az ellenfeleit, lelövik a rendőrök, a jelmeze pedig elméretezett. A film is ugyanolyan sötét, sőt a film legnagyobb része este játszódik – néha kénytelenül is belegondoltam, hogy Pattinson itt is egy vámpír, amire a színész egy nagyon jó geggel reflektált is, amikor a reggeli napfénykor elkezdett hunyorogni és felvett egy napszemüveget – és folyton esik az eső, mintha el akarná mosni Gotham összes bűneit.

A víznek óriási szerepe van a filmben és ezen a ponton kapcsolódik a film egy másik nagy klasszikushoz, méghozzá Martin Scorsese Taxisofőrjének (1976) esőmonológjához, amelyben a főhős Travis Bickle Isten magányos lovagjának hívja magát, és alig várja, hogy egy nagy eső elmossa a sok mocskot a város utcáiról. Bickle-hez hasonlóan Batman is naplójában mesél a világtól való elidegenedés-érzéséről, valamint arról, hogy aggódik amiatt, hogy nem tesz semmi érdemlegeset. A taxisofőrhöz hasonlóan ő is traumát és haragot hordoz magában, és ugyanúgy meg akarja menteni az embereket a város erkölcsi rothadásától.

Matt Reeves Batmanje komor, sötét, erőszakos, feszes, nem kíván képregényes előtudást, miközben számos képregényes utalás található benne. A fényképezés gyönyörű, a zene telitalálat, a színészek kiválóak, s bár a csaknem háromórás film nem hibátlan, üdítő színfolt a képregényadaptációk sorában. A DC és a Warner Bros, úgy néz ki, megtalálta útját, gondoljunk csak Todd Phillips 2019-es Jokerére, amely két Oscar-díjat is nyert. Az a film is a Taxisofőrből merített. Szembe mennek korunk képregényadaptációs elvárásaival és ez jól áll nekik. „A bosszú nem változtatja meg a múltat... Az embereknek reményre van szüksége” – jegyzi meg Bruce Wayne film végi monológjában, miközben felcsendül Kurt Cobain dala. Most már semmi akadály sincs az úton, felemelkedhet ez a sötét lovag is.