2024. március 29., péntek

Új fogorvosi szék, gépjármű és laboratóriumi eszközök

Fejlesztések és felújítások sora az Ada községi egészségügyi intézményekben

Az Adai Egészségház gépparkja új Kia gépkocsival gyarapodott, valamint hamarosan korszerű laboratóriumi centrifugával, hematológiai analizátorral, fogorvosi székkel és kardiotokográffal bővül, illetve a közelmúltban kívülről újrafestették az intézmény keretében működő törökfalui egészségügyi állomást – tudtuk meg dr. Balog András intézményigazgatótól. Elmondta, hogy tervben van az idén a tetőszerkezet felújítása az adai főépületen, valamint a németországi adományként kapott használt, de újszerű állapotban lévő orvosi bútorzattal és felszereléssel szeretnék lecserélni Adán és Moholon az elhasználódott berendezést.

Bilicki Zoltán adai polgármester csütörtökön a moholi egészségügyi állomás előtt adta át dr. Balog Andrásnak annak a vadonatúj Kia márkájú személygépkocsinak a kulcsait, amelyet Ada község önkormányzata közel 2 millió dinárért vásárolt az egészségház számára. Bilicki Zoltán elmondta, hogy a helyi önkormányzat saját forrásaiból évről évre igyekszik támogatni és segíteni a községi egészségház munkáját:

– Az egészségházzal az idén is van több közös projektumunk, amelyek közül kettő az év első harmadában megvalósult. Az egyik a most átadott személygépkocsi, amely az egészségügyi nővérek terepi munkáját segíti, a másik projektum a törökfalui egészségügyi állomás külső újrafestése volt. Az idén a költségvetésből közösen finanszírozzuk Adán az egészségház tetőszerkezetének felújítását. Továbbá igyekszünk a köztársasági kormány által működtetett közberuházási irodával karöltve a moholi épületen elvégezni a renoválás második fázisát, amely az épület belső felújítását foglalná magában – nyilatkozta a polgármester.

Dr. Balog András kijelentette, hogy nagyon örülnek az új gépkocsinak, mivel az intézmény gépparkja elöregedett:

– Nagyon hálásak vagyunk az önkormányzatnak, ez egy csodás gépjármű a terepszolgálat számára. A Kia Stonic típusú kocsi középkategóriás jármű, benzinüzemű és kis fogyasztású, ami nekünk nagyon fontos, és igazán jókor jött. A törökfalui egészségügyi állomás újrafestése ugyancsak nagyon időszerű volt, mert a régi festés megkopott. A lakosság és az intézmény dolgozói is örülnek a felújításnak, amely magában foglalta a teljes festést és az ablakok és a bejárati ajtó külső átfestését és impregnálását, ezzel nemcsak szépítjük, hanem konzerváljuk is, hogy minél tovább szolgáljon bennünket. Az önkormányzat továbbá támogatja Adán a főépület tetőszerkezetének felújítását. A fényáteresztő kupola 20 éve beázik, félő, hogy a horogfák károsodnak a nedvességtől, és egyszer még ránk zuhan az egész tető. Valószínű, hogy konstrukciós hiba okozza a beázást. Ezt próbáljuk az idén elhárítani. Az önkormányzat két egészségügyi berendezés megvásárlását is biztosítja a laboratóriumnak, ahova centrifugát és hematológiai analizátort szerzünk be. Az önkormányzat támogatása folyamatos az elmúlt nyolc évben. Kezdetben a sok tartozás kifizetésével voltunk elfoglalva, de az utóbbi két-három évben már fejlesztünk is, ami óriási segítség számunkra. Továbbá öt alkalmazott fizetését szintén az önkormányzat biztosítja, akik nélkül nem tudnánk a munkát tökéletesen megszervezni. Fizet orvost, két nővért, fogtechnikust és informatikust, illetve a külső munkatársakat, köztük a jogászt, akit a normatíva szerint nem tudunk teljes munkaidőben finanszírozni – nyilatkozta az egészségház igazgatója.

Az adai fogászati rendelőbe hamarosan új fogorvosi szék kerül teljes felszereléssel, a nőgyógyászati rendelő pedig egy kardiotokográffal gyarapszik. Az igazgató elmondta, hogy szerdán írta alá az erre vonatkozó szerződést a tartományi egészségügyi titkársággal. Kiemelte, hogy a fejlesztés összértéke 3,2 millió dinár, amiből közel 2,5 millió a fogorvosi berendezés, 750 000 dinár pedig kardiotokográf. Fontosnak nevezte a fogászati fejlesztést, miután az intézmény fogorvosi gépei több mint 30 évesek, emiatt halaszthatatlanná vált új és korszerű berendezések beszerzése. Bejelentette, hogy hamarosan megvásárolják az új fogorvosi széket, amely főként gyermekek fogorvosi ellátását fogja szolgálni. Dr. Balog András elmondta, hogy nagyon hálásak az adai Duga civil szervezetnek és a németországi adományozónak, amelyeknek köszönhetőn hároméves, szinte új rendelői bútorzathoz, egyszerűbb műszerekhez és kisegítő eszközökhöz jutottak.

Vesna Civrić, a Duga civil szervezet vezetője elmondta, hogy a németországi adománynak köszönhetően szekrényekkel, székekkel, asztalokkal, tolóablakpulttal, betegágyakkal, mosó- és szárítógéppel bővítették az egészségház berendezését. A mintegy 17 000 euró értékű egészségügyi felszerelést dr. Elizabeta Fessl de Alemany felkérésére a bottropi dr. Gregor Postberg adományozta az adai intézménynek. Az adomány szállítási költségeit pedig a Csilla von Boeselager Stiftung Osteuropahilfe alapítvány finanszírozta.