2024. március 28., csütörtök

Biden: Elérkezett a megpróbáltatás órája

Elérkezett a megpróbáltatás órája, a mai nemzedék a sorsdöntő pillanatban él, a demokrácia és az autokrácia harca közepén áll – jelentette ki Joe Biden amerikai elnök pénteken a dél-lengyelországi Rzeszówban, ahol az amerikai 82. légideszant-hadosztály katonáival találkozott.

Az Antony Blinken amerikai külügyminiszter részvételével megtartott találkozón Biden megköszönte a katonák szolgálatát, és leszögezte: az Egyesült Államok sok vonatkozásban egyedülálló.

„A világ egyetlen olyan országa vagyunk, amely nem a földrajzi, nemzetiségi, vallási, faji vagy egyéb alapokon szerveződik, hanem az eszme köt össze minket" – jelentette ki.

Az amerikai eszmei közösség lényege, hogy „minden férfi és nő egyenlő, bizonyos elidegeníthetetlen jogokat kaptak a Teremtőtől" – tette hozzá.

Biden aláhúzta: a demokrácia a konszenzust igényli, most pedig elérkezett „a próba órája".

„A demokrácia és az oligarchia közötti harc közepette vagyunk, egy új fázisban" – fogalmazott.

A katonákhoz fordulva az amerikai elnök azt mondta, hogy az ő nemzedékük sorsdöntő pillanatban találta magát.

„Minden negyedik, ötödik nemzedékben eljön az olyan pillanat, amely mindent alapvetően megváltoztat" – közölte, hozzátéve: a világ már nem lesz olyan, amilyen eddig volt.

„A kérdés az, hogy ki fog diadalmaskodni, a demokrácia és az értékek, amelyeket képviselünk, vagy pedig az autokrácia" – fogalmazott Biden.

Ukrajnában tett korábbi útjaira utalva Biden kijelentette: az ukránoknak „valóban erős gerince van". Rendkívüli jelenségnek nevezte, hogy az ukrán civilek is „puszta kézzel állnak a tankok előtt, mondván „nem mozdulok el innen, itthon vagyok".