2024. március 29., péntek
VÁLASZTÁSOK 2022

Szavazzunk harmóniában!

Lakossági fórumot tartottak Temerinben

A Vajdasági Magyar Szövetség Temerini Helyi Szervezetének szervezésében szerdán este lakossági fórumot tartottak, amelynek során a szavazók megismerkedhettek a párt programjával, céljaival és eddigi eredményeivel is.

Az eseményt megtisztelte jelenlétével többek között Kovács Elvira, a VMSZ alelnöke és köztársasági parlamenti képviselőjelöltje, Ökrész Rozália, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjelöltje, Juhász Attila, a mezőgazdasági minisztérium államtitkára, dr. Nagy Imre, a Prosperitati Alapítvány igazgató bizottságának elnöke és tartományi képviselő, Pásztor Róbert, a temerini községi képviselő-testület elnöke és Csorba Béla, a Vajdasági Magyar Demokrata Párt elnöke is.

(Fotó: Fúró Dénes felvétele)

(Fotó: Fúró Dénes felvétele)

A szép számban megjelent közönséget Sziveri Béla, a VMSZ temerini községi szervezetének elnöke köszöntötte. A vendégek közül először Ökrész Rozália szólt az egybegyűltekhez, aki emlékeztetett arra, hogy az Európában dúló, háborús konfliktus közepette megtartandó szavazásokon higgadt és megfontolt vezetőket kell választanunk, olyanokat, akik az ilyen helyzetben is meg tudják állni a helyüket.

– A szerbiai köztársasági parlamenti választásokon a VMSZ a hármas sorszám alatt szerepel, amit a közösségi összefogásnak köszönhetünk, hiszen harmadikként sikerült összegyűjtenünk a szükséges aláírásokat. A VMSZ egyedüli magyar pártként indul a választásokon, a tizenegy pontos programunkkban továbbra is igyekszünk szélesíteni a tartományi hatásköröket és biztosítani az ehhez kapcsolódó, anyagi eszközöket is – emelte ki Ökrész Rozália.

Dr. Nagy Imre hangsúlyozta, hogy a választási eredményektől nagymértékben függ az, hogy közösségünk miképp tud majd tovább haladni.

– A vajdasági magyar közösségnek harmonikus választásra van szüksége, ugyanis a szerbiai válsztásokon azokat a képviselőket szavazzuk meg, akiktől nagyban függ a közösségünk érdekérvényesítése. A magyarországi hatalom is pozitívan tekint arra, hogy erőteljes a szerbiai magyar érdekképviselet. A harmóniában történő szavazás megkoronázza majd azt a gazdasági fejlődést, amire számítunk az elkövetkező időszakban – mondta dr. Nagy Imre.

Juhász Attila felszólalásában a mezőgazdaság terén megvalósult eredményeket ecsetelte, hangsúlyozva, hogy a költségvetést családközpontúvá próbálták átformálni.

– A támogatási rendszer képezi talán a legfontosabb elemét annak a munkának, amit a kormányban végzünk. Az elmúlt időszakban több minisztérium közötti munkacsoportot alakítottunk, amelyen belül komoly elemzéseket végeztünk, figyelembe vettük a gazdaságok sokszínűségét és reméljük, hogy a választások után is tudjuk majd folytatni a megkezdett munkát. Ennek eredményeként az őszi ülésszakban egy olyan törvénytervezetet tudunk majd beterjeszteni, ami által a nyugdíjjárulék arányos lesz a bevétellel, ezáltal pedig egy több évtizedes problémára fogunk majd megoldást nyújtani – közölte Juhász Attila.

Kovács Elvira kiemelte, hogy a VMSZ parlamenti képviselői látványos munkát végeztek az elmúlt másfél évben, ezt pedig az is nagyon jól bizonyítja, hogy ez alatt az idő alatt száznyolcvanhétszer szólaltak fel.

(Fotó: Fúró Dénes felvétele)

(Fotó: Fúró Dénes felvétele)

– A VMSZ az egyetlen olyan párt, amelynek listáján nem fővárosbeli személyek vannak. A képviselőjelöltek Szabadkától Újvidékig, a Tisza mente településeiről és Bánátból is képviseltetik magukat. Fontos számunkra az a szavazatmennyiség, amit 2020-ban is el tudtunk érni, Fontos, hogy fel tudjuk mutatni azt, hogy továbbra is mögöttünk áll közösségünk – szögezte le Kovács Elvira.

A lakossági fórum vendégeinek felszólalását követően a hallgatóság feltehette kérdéseit, a jelen levők elmondhatták meglátásaikat. A jó hangulatú kampányestet a jelenlévők kedélyes beszélgetéssel zárták.

Közvetlen kapcsolatban a választópolgárokkal

Csütörtök délelőtt a temerini piactéren a Vajdasági Magyar Szövetség helyi képviselői kampányrendezvényt tartottak. Pásztor Róbert, a temerini, központi helyi szervezet elnöke elmondta, hogy a jelöltek az akció során közvetlen kapcsolatba kerülhettek a választópolgárokkal és elmondhatták nekik eddigi eredményeiket és jövőbeli terveiket is.

(Fotó: Ádám Jennifer felvétele)

(Fotó: Ádám Jennifer felvétele)

– Az idén egy napra esnek a magyarországi és a szerbiai országgyűlési választások. Nekünk, a vajdasági magyarság számára egyaránt fontos mindkét választás – üzente.

Az eseményen részt vett Ökrész Rozália és Fremond Árpád köztársasági képviselőjelölt is. A párt jövő csütörtökön ismét a piactéren kampányol.