2024. március 28., csütörtök
MAGYARCSERNYE

Tartományi támogatás újabb beruházásokra

A napokban Igor Mirović tartományi kormányfő huszonegy új, nagyobb projektum, valamint tizenegy már megkezdett projektum támogatásának folytatását jelentette be, mely a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóságon keresztül fog lebonyolódni.

A magyarcsernyei önkormányzat szerdán egy közleményt adott ki, melyben bejelentette, hogy aláírták a szerződéseket, és közölték, hogy a Tartományi Nagybefektetési Igazgatóság két projektumot támogat a közeljövőben. Az első projektumra 100 millió dinárt hagytak jóvá, az ivóvíz minőségének javítására, új nyomóvezetékek és nyomásnövelő berendezések építésére, mellyel a községbeliek számára minőségibb ivóvizet tudnak biztosítani. Továbbá 26 millió dinárt kaptak az aleksandrovói kultúrotthon újjáépítésére és az energiahálózat felújítására, amely által a kulturális összejövetelek méltóságteljesebbek lesznek, és az új épület majd hozzájárul a hagyományok ápolásához, áll a közleményben.