2022. június 25., szombat

Jelentős beruházás Magyarkanizsán

A Wienerberger új gyártósorán több és jobb minőségű cserép készül

A magyarkanizsai cserépgyár messze földön híres, talán az egyik védjegye is a városnak, mint jól menő céget itthon és külföldön is ismerik már régóta. Volt idő, amikor kétezer embernek adott munkát. Ez a szám mára megtizedelődött, de még így is a nagyok közé tartozik. Ezért is öröm, hogy a környezetünkben valami fejlődik, újul és jobbá válik, mint ahogy az a Wienerbergerben is történt. Ünnepélyes átadáson mutatták be szerdán azt az új, világszerte az egyik legmodernebb gyártósort, melyen már dolgoznak is a gyárban.

Az ünnepélyes átadón beszédet mondott Ivan Vujišić, a gyár marketing- és kereskedelmi igazgatója, továbbá Erika Teoman-Brenner tanácsadó, Miroslav Lutovac, a Szerbiai Gazdasági Kamara képviselője és Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa község polgármestere.

Elhangzott, hogy a tizenkilencmillió eurós beruházás bebizonyította a gyár feltörekvését és fejlődőképességét, ezzel együtt létjogosultságát úgy a hazai, mint a külföldi piacon.

Miroslav Lutovac a helyszínen úgy fogalmazott, hogy öröm számára egy ilyen nagy volumenű eseményen részt venni, és tanúja lenni egy ilyen nagy múltú gyár fejlődésének.

Ivan Vujišić elmondta, hogy ez a nagyberuházás amellett, hogy hozzájárul a kapacitás növekedéséhez, a minőséget is javítja.

– Az elmúlt időszak minket is kihívások elé állított, de mindig arra törekedtünk, hogy a legjobb minőséget nyújtsuk. Az új gyártósor hozzásegít minket ahhoz is, hogy nagyobb kapacitással és még jobb minőséggel büszkélkedhessünk itt Magyarkanizsán – fogalmazott Vujišić. Többek között azt is elmondta, hogy a Wienerbergernek a magyarkanizsai az egyik legnagyobb délkelet-európai gyára, ahol egyedülállóan nagy gyártás folyik, hiszen mintegy 45,8 millió cserép kerül ki onnan éves szinten, és ha figyelembe vesszük, hogy az új gyártósor 20,6 millió, a világon legjobb minőségű cserepet állítja elő évente, akkor valóban hatalmas lépésről beszélhetünk, ami a gyárat és az új beruházást illeti. Elhangzott az is, hogy a Wienerberger különösen odafigyel a környezettudatosságra is, ugyanis termékeik szigorú ellenőrzésen esnek át. Ennek eddig is megfeleltek, és ezek után is erre törekednek.

A sárga agyagból készült ökocserepek Magyarkanizsa hírnevét öregbítik, aminek okán Fejsztámer Róbert polgármester az örömét fejezte ki. Elmondta, hogy a gyár és az üzemeltetése több mint százéves múltra tekint vissza, melyben kiemelkedő és mélypontok is voltak. Az itt dolgozóknak is jelentős ez a beruházás, hiszen a következő 20–30 évben biztosan az élvonalban lesz a gyár ezzel az új gyártósorral, ami megélhetést nyújt megannyi családnak. A város és a gyár kapcsolatáról is szót ejtett kérdésünkre.

– Mi is azon fogunk dolgozni, hogy a Wienerbergert is kicsit közelebb hozzuk a társadalmi felelősségvállaláshoz, oly módon, ahogy egykor, amikor a Potisje nevet viselte, sok rendezvényt, sőt még szervezeteket is támogatott. Szeretnénk meggyőzni az osztrák tulajdonosokat is, hogy akármilyen kis közösségről beszélünk, akkor is megérdemlik a folytonos támogatást. Az elmúlt években sikerült is jó kapcsolatot kialakítani a helyi új vezetőséggel, így néhány rendezvénybe már be is tudtuk őket kapcsolni, pozitív irányba mozdultunk el, ami, remélem, hosszú távon is működőképes lesz mind az önkormányzat, mind pedig a gyár részéről – fogalmazott a polgármester.