2024. március 29., péntek

Vučić a NATO-bombázásokról: Szégyelljék magukat

Aleksandar Vučić államfő részt vett Kruševacon Veljko Radenović alezredes emlékművének leleplezési ünnepségén, amelyet a NATO-bombázások évfordulóján tartottak meg.

A Belügyminisztérium szerint Radenović a szerb rendőrség egyik legnagyobb hőse volt a koszovói konfliktusok alkalmával, áll a közleményükben. A koszovói konfliktus, valamint a Jugoszlávia elleni NATO-agresszió idején 1999-ben a pristinai hadtest tagja volt. A konfliktus során ennek 94 tagja vesztette életét.

– Szerbia csak azt akarja, hogy emlékezzenek az 1999-es NATO-agresszió áldozataira, és ne felejtsék el a bűncselekményeket – mondta Vučić államfő az országot ért NATO-agresszió évfordulója alkalmából.

– Nem tudnak meggyőzni minket. Hallottam, hogy néhányan diadalmasan beszélnek az 1999-es NATO-sikerekről. Azt üzenem nekik, hogy jobb csendben maradni. Azokról a külföldiekről beszélek, akik részt vettek a szörnyű, hazánk elleni agresszióban – hangsúlyozta az államfő, hozzátéve, hogy ezeknek az embereknek inkább szégyellniük kéne magukat.