2022. augusztus 13., szombat

Elhunyt Raduly József

Kilencvennégy éves korában hétfőn elhunyt Raduly József válogatott labdarúgó. A Magyar Labdarúgó-szövetség honlapjának beszámolója szerint az 1927. május 6-án született futballista rövid betegséget követően halt meg.

Az 1945 májusa és 1951 decembere között szovjet hadifogságban lévő Raduly József pályafutása legnagyobb sikereit a Vasasban érte el, melynek színeiben 133 mérkőzésen 21 gólt szerzett. Tagja volt a piros-kékek első Magyar Népköztársasági Kupa-győztes (1955) és első bajnokcsapatának (1957), illetve kétszer is elnyerte az együttessel a Közép-európai Kupát (1956, 1957). Pályafutásának 1959-ben egy lábtörés vetett véget.

Két alkalommal a magyar válogatottban is szerepelt, ő volt a legidősebb élő magyar válogatott labdarúgó, valamint az utolsó az élők sorában, aki együtt játszott a válogatottban Puskás Ferenccel.

Visszavonulása után kisebb alakulatoknál edzősködött, egyebek mellett a BKV Előre, a Csepel Autó, az Égszöv és a Szigetszentmiklós gárdáját irányította. Dolgozott a Vasas utánpótláscsapatával, illetve az angyalföldiek legutóbbi bajnoki címe idején (1976/77) ő és Berendy Pál voltak Illovszky Rudolf segítői. A válogatottban 1955-ben két alkalommal játszott, a nemzeti együttes ezeken a találkozókon a svájciak és a svédek ellen is győzött.

A Vasas Sport Club, melynek örökös tiszteletbeli elnöke volt, saját halottjának tekinti Raduly Józsefet.