2024. április 20., szombat

Navalnijt bűnösnek találták csalásban és egy bíró megsértésében

Bűnösnek mondta ki csalás és egy bíró megsértése vádjában egy moszkvai bíróság Alekszej Navalnij ellenzéki politikust a pokrovi börtönben kedden megtartott, kihelyezett ítélethirdetésen.

Az ügyészség 13 évi, fegyházban letöltendő szabadságvesztés kiszabását kérte. A büntetés mértékét a várakozások szerint még kedden ki fogják hirdetni.

Navalnij mindkét vádpontban ártatlannak vallotta magát. A pert jogvédő szervezetek és a vádlott támogatói politikai indíttatásúnak tartják.

A tárgyaláson két esetet egyesítettek. Az első eljárást azon a címen indították Navalnij ellen, hogy a 2018-as elnökválasztási kampány alatt összegyűjtött 588 millió rubelnyi kampányadományt, noha tudatában volt annak, hogy egy korábbi gazdasági bűncselekményben (az úgynevezett Kirovlesz-ügyben) történt elmarasztalása miatt el fogják tiltani a részvételtől.

Ebből az összegből a vádirat szerint 356 millió rubelt jogellenesen a saját céljaira költött el. Az ügynek négy adományozó a károsultja.

A második ügyet egy ügyésznek és egy tanúnak az „igazságszolgáltatás tekintélyét sértő" sértegetése címén indították.

Navalnij abban a perben tanúsított kifogásolt magatartást, amelyben egy veterán rágalmazása címén tavaly februárban 850 ezer rubelre megbírságolták.