2024. március 28., csütörtök

Színház a tanteremben

Anton Pavlovics Csehov A medve című darabját adták elő a zentai Egészségügyi Középiskolában

A Zentai Magyar Kamaraszínház tantermi foglalkozást tartott a zentai Egészségügyi Középiskolában. A tavaszi turné első állomásán Anton Pavlovics Csehov A medve című egyfelvonásosát adták elő a tanulóknak.
Ez a darab Csehov egyik vígjátéka, amelyben egy földbirtokos özvegye siratja urát, de valójában önmagát sajnálja. Popova Jeléna Ivánova hetedik hónapja lankadatlanul gyászolja a férjét, a világtól elzárkózva, akár saját haláláig kész gyászába temetkezni. Közben színre lép egy férfi, Szmirnov Grigorij Sztyepánovics, aki nyers modorú, goromba, akár egy medve. Számtalan szerelmi kudarcon van túl, és rá sem tud nézni a nőkre, folyton azt emlegeti, hány nő hagyta el az évek során. Szmirnov a fiatal nő egykori férjének a tartozását jött behajtani. Kettejük találkozása drámai végkifejletet ígér a közönségnek.

A diákok szinte részesei az előadásnak (Fotó: Gergely Árpád)

A diákok szinte részesei az előadásnak (Fotó: Gergely Árpád)


A diákok körbeülték a termet, és a darab előttük játszódott.
Nešić Máté rendező és szereplő kiemelte, hogy nyolc éve kezdték el a tantermi előadások megszervezését. Kezdetben olyan iskolai problémákat és társadalmi kérdéseket feszegettek, mint például az iskolán belüli erőszak, és ezt egy interaktív előadás keretében mutatták be.
– Magyarországon akkor már javában kísérleteztek ilyen produkciókkal, és úgy véltük, hogy ezzel a témával nekünk is foglalkoznunk kell. A későbbiekben áttértünk a klasszikus művek rendhagyó bemutatására, majd ezeket elemeztük a középiskolásokkal. Arra törekedtünk, hogy ne csak a megszokott tananyagon belül találkozzanak a tanulók például Madách Imre Az ember tragédiájával vagy akár Shakespeare-rel – mondta Nešić Máté.
A rendező elmondása szerint egy klasszikus darabot kért tőlük a színház, ezért valami olyat szerettek volna eljátszani, ami egészében belefér egy tanítási órába, valamint Csehov-évforduló is volt, ezért esett erre a darabra a választásuk.
– A tantermi előadásoknak az a lényege, hogy a tanulókban gondolatokat ébresszenek. Elgondolkodjanak a látottakon, és véleményt alkossanak, attól függetlenül, hogy mások miként érzékelik és látják az egészet. A darab végén mindig tartunk egy közös beszélgetést, ahol mindenki kifejtheti a gondolatait. Mindig arra vagyok kíváncsi, hogy ők hogyan élték át az előadást, milyen gondolatokat ébresztett bennük. Ne azokat a válaszokat adják, amelyeket hallani szeretnénk, hanem azt mondják el, amit valójában gondolnak, és ez nagyon fontos – fogalmazott a rendező.

Popova Jeléna Ivánova, a földbirtokos özvegye és Lúka  (Fotó: Gergely Árpád)

Popova Jeléna Ivánova, a földbirtokos özvegye és Lúka (Fotó: Gergely Árpád)


A darab temperamentumos, indulatokkal és érzelmekkel teli, a tanulókból különböző reakciókat váltott ki, nevetést legfőképp, de olykor talán még félelmet is.
Székely Bea színész szerint ezek a tantermi előadások nagyon fontosak és igazán szépek. A fiatalokhoz testközelbe kerül a színház.
– Szmirnov az adósság behajtása miatt érkezett a fiatal nőhöz, de konfliktus alakul ki, mert a nő nem hajlandó kifizetni az állítólagos összeget. A vita veszekedéssé fajul. Mindketten az egykori kapcsolataik alatt elszenvedett sérelmeikkel hozakodnak elő, majd egy szenvedélyes szerelmi viszonnyá növi ki magát a történet – mesélte a színész.
Székely Bea szerint Popova az elején tényleg őszintén gyászol, bár borzasztóan fáj neki, hogy a férje megcsalta, és hogy nem volt jó hozzá.
– Szerintem a nő a kapcsolatuk alatt is szeretethiányban szenvedett, hiszen a férje nem foglalkozott vele kellőképpen, és a halálával mindez csak fokozódott. Ugyanakkor ő egy nagyon bátor és magabiztos személy, aki akár fegyvert is ragadna. Középiskolás koromra emlékezve, a tantermi előadások nagyon jók, mindig nagyon izgalmasak voltak, hiszen varázslatos volt egészen közelről találkozni a színészekkel. Reméljük, hogy a fiatalok ezáltal jobban megszeretik a színházat, és gyakrabban ellátogatnak majd hozzánk. Először vettem részt egy ilyen előadásban, eddig ugyanis más volt a koncepció. Szerintem ez sokkal jobb, nézőként is jobban élvezném. Igyekszünk komolyan venni a feladatot, és ezt is ugyanolyan intenzitással csinálni, mint amikor a színpadon vagyunk. Őszintén kell foglalkozni a darabbal, bele kell adni mindent, mert megérzi a közönség, ha felszínes az egész – mondta Székely Bea.
A darab utáni beszélgetés során a diákok hangot adtak a gondolataiknak, kifejtették a véleményüket, majd kérdéseket tettek fel a színészeknek.
Prikidánovics Richárd, a zentai Egészségügyi Középiskola negyedikes tanulója elmondta, hogy nagyon izgalmas volt az előadás, nagyon érezhetőek voltak az indulatok a darab során.
– A kedvenc jelenetem az volt, amikor a „medve” őrjöngött, és kiadta magából az összes haragját. Ezt nagyon jól eljátszotta a színész. Színházban megfelelő díszlettel talán még jobb lett volna ez az előadás, de így is nagyon tetszett – mondta Richárd.
Nagy Zámbó Sarolta, a zentai Egészségügyi Középiskola tanulója szerint igazán jó előadást láthattak, kiváló dolog, hogy elhozták a színházat az iskolába.
– Jó volt újra átélni a színház varázsát, hiányzott már. Régebben a családommal és az iskolával is jártunk színházba, de mostanában sajnos nem volt rá lehetőségünk, ezért is vártam már ezt a napot. Érdekes ilyen közel kerülni előadás közben a színészekhez, és ha ismét lesz ilyen előadás, biztos eljövök – mondta Sarolta.
A szereposztás a következő volt: Székely Bea – Popova Jeléna Ivánova, a földbirtokos özvegye; Nešić Máté – Szmirnov Grigorij Sztyepánovics, a fiatal földbirtokos; Dévai Zoltán – Lúka, aki Popova öreg lakáját alakította. A helyszín az özvegy udvarházának fogadószobája volt. A program nem jöhetett volna létre a Nemzeti Kulturális Alap támogatása nélkül.