2024. április 17., szerda

Mosolyt adni és kapni

A bábok varázslatos életre keltek a zentai óvodában

Szombat délelőtt a zentai Hófehérke Óvoda megtelt a környékből érkező óvodapedagógusokkal, sok-sok érdeklődő gyermekkel és szüleikkel. A rendhagyó bábfesztivál immár 20 éve szórakoztatja a gyermekeket és az óvónőket egyaránt. Őszinte és szívből jövő kacajok csendültek fel az előadások közben. Gedošević Valéria, a Hófehérke Óvoda igazgatónője elmondta, mennyire nagy öröm az számukra, hogy az idén is egy ilyen nagyszabású rendezvény házigazdái lehetnek. Köszönetet mondott a jelenlévőknek, többek között dr. Szőke Anna néprajzkutatónak, Perpauer Attilának, a Magyar Nemzeti Tanács tagjának és Juhász Attilának, a zentai önkormányzat művelődési és oktatási tanács tagjának.

– A bábjáték a nézők és a játszók számára is csodálatos élmény. A legősibb művészeti ág, amelynek minden nép kultúrájában jelentős szerepe volt. Az okostelefonok világában elsőre talán jelentéktelennek tűnhet, ám a nevelésben kifejtett hatását tekintve napjainkban sem veszít az időszerűségéből. Elsősorban játék, felhőtlen öröm a gyermekek számára, ugyanakkor egyedülálló módon fejleszti képességeiket. Amikor kézbe veszünk és megmozdítunk egy bábot, az élettelen anyag életre kel és akkor, abban a pillanatban kezdődik a varázslat – foglalta össze röviden a bábelőadások fontosságát az igazgatónő.

A gyermeki mosoly egy kincs, és ezt az óvodapedagógusok tökéletesen szem előtt tartják (Fotó: Gulyás Réka)

A gyermeki mosoly egy kincs, és ezt az óvodapedagógusok tökéletesen szem előtt tartják (Fotó: Gulyás Réka)

Dr. Szőke Anna nyugalmazott óvodapedagógus, a Brunszvik Teréz Magyar Óvodapedagógusok Egyesületének elnöke mesélt a bábelőadások múltjáról és jelenéről.

– A mai bábfesztiválunk jubiláló esemény, 20 éve kezdtük, maga a húsz év már nagyon sokat mond. Az első bábelőadások Topolyán kezdődtek annak idején, ezt követően egy ideig vándor jelleggel működtünk, végül pedig Zenta lett az eseményünk házigazdája. Nagyon sok minden változott az elmúlt húsz évben, a legnagyobb változás azonban az idén következik be, amikor is az eddigi bejáródott szokásainkon módszertanilag változtattunk. Az eddigi évek során az óvónők báboztak a gyermekeknek, mintegy ajándékként. Azonban a gyerekeink kommunikációs készsége, a technikai vívmányainak köszönhetően lecsökkent, annyira, hogy ők már pusztán csak befogadókká váltak. Ennek okán döntöttem úgy, hogy a jövőben a gyermekek bábozzanak az előadások alkalmával, hogy ki tudják fejezni azokat a hatásokat, ami nap mint nap éri őket – tette hozzá a kiváló nyugalmazott óvodapedagógus.

A rendezvényen több előadást is láthattunk gyermekek és óvónőik előadásában egyaránt. A környék óvodapedagógusai mind kitettek magukért, hogy minden gyermek arcára mosolyt csaljanak ne csak a hétköznapokban, hanem ezen a szép napsütötte szombat délelőttön is.