2022. június 29., szerda

Boldogságkeresők

Bhután, az ország, amely nem viselkedik a lakosaival bután, jutott eszembe az évekkel ezelőtt valamilyen baráti összejövetelen megfogalmazott, akkor talán viccesnek tűnő, ma már inkább kissé kínosnak ható szlogenszerűség, amely annak kapcsán fogalmazódott meg bennünk, hogy akkor hallottunk először arról, hogy az ázsiai ország a világon elsőként vezette be a bruttó nemzeti boldogság fogalmát lakosai jólétének mérésére, ugyanis szerintük ez jóval többet elárul az emberek jólétéről, mint a bruttó hazai össztermék, azaz GDP.

Arra már nem emlékszem, hogy az ominózus összejövetel résztvevőinek többsége egyetértett-e az ázsiai ország vezetőinek ebbéli meglátásával, vagy sem, arra azonban igen, hogy többekben csak akkor tudatosult, hogy az ENSZ Közgyűlése éppen ennek apropóján nyilvánította március 20-át a boldogság nemzetközi napjává, határozatában külön kiemelve annak fontosságát, hogy a boldogság keresése az emberi lét egyik alapvető célja.

Azóta minden évben közzéteszik a világ boldogságindexét is, amelynek megállapítása során számos tényezőt figyelembe vesznek, köztük a lakosok személyes jó érzésének szintjét, az egy főre jutó GDP-t, a szociális támogatások mértékét és egyéb tényezőket is. Az ún. boldogságlistán az elmúlt években jobbára az északi országok végeztek az élen, Finnország például éveken át vezette azt, ugyanakkor rendre előkelő helyen szerepelt Dánia, Izland és Norvégia is, nem beszélve Svájcról, ami persze korántsem tekinthető meglepőnek, ugyanúgy, ahogyan az sem, hogy Magyarország és Szerbia az elmúlt években általában nem a lista élmezőnyében kapott helyet, hanem a negyvenedik-ötvenedik-hatvanadik hely környékén. Nem kérdés tehát, hogy ilyen tekintetben is van hová fejlődnünk.

Errefelé persze nem is igazán jellemző az, hogy különösebben nagy bátorsággal és magabiztossággal jelentenénk ki magunkról, hogy mi bizony boldogok vagyunk, sőt általában magának a boldogságnak a mibenlétét sem igazán könnyű megfogalmaznunk, amihez minden bizonnyal egyéb tényezők mellett az is hozzájárul, hogy a boldogságot a mindennapok során leginkább annak hiányában értelmezzük és értékeljük. Gondoljunk csak a boldogságról szóló megannyi közismert, giccsbe hajló slágerre! Ugye, máris elkezdtünk dúdolni legalább hármat közülük valamennyien?

A rövidre sikerült zenei kalandozás után azonban joggal tehetjük fel magunknak a kérdést: vajon mi is a boldogság? Ha egy pillanatra félretesszük a számos egyéni válaszlehetőséget, és abból próbálunk meg kiindulni, hogy a boldogság, annak ellenére, hogy a mindennapokban általában érzelemként fogalmazzuk meg, a pszichológiai kutatások szerint sokkal inkább hangulatnak tekinthető, hiszen amíg az érzelmek kiváltó oka mindig ismert a számunkra, addig a hangulatok a pillanatnyi szintnél tartósabb, hosszabb ideig fennálló, mélyreható színezetét adják közérzetünknek, akkor nagyjából egyetérthetünk a szakemberekkel abban, hogy a boldogság egy olyan hangulat, amely a pillanatnyi élethelyzeteken túlmutató, az élet egy adott periódusára vonatkoztatható pozitív közérzettel jár együtt.

A boldogság keresését, ami – ahogyan már utaltunk rá – az ENSZ határozata szerint az emberi lét egyik alapvető célja, a mindennapok során gyakran csupán az örömérzet fokozásán keresztül próbáljuk elérni, még akkor is, ha tudjuk, hiszen saját bőrünkön is folyamatosan tapasztaljuk, hogy mindez sok esetben komoly csalódásokhoz is vezethet, éppen ezért talán jobban járunk, ha ehelyett megpróbáljuk elfogadni az aktuális személyiségünket és boldogságszintünket, illetve mindeközben a boldogság közvetlen keresése helyett az életünk minél teljesebb megélésére törekszünk, aminek igen fontos lépése, hogy ne magát a boldogság fokozását tűzzük ki magunk elé célként, hanem az értelmesként megélt élet elérését, ugyanis talán éppen ezáltal juthatunk el addig a pontig, amelynél a boldogság már nem csupán közvetlen célként lebeg előttünk, hanem közvetett következményként válik a mindennapjaink részévé.