2024. március 28., csütörtök
ATLÉTIKA – FEDETT PÁLYÁS VB

Belgrádban a királynő

A járvány miatt négy év után rendeznek ismét fedett pályás atlétika-világbajnokságot, az önálló Szerbia eddigi alighanem legnagyobb presztízsű sportrendezvénye pedig e hétvége három napjára a belgrádi Štark Arenába költözik.

A verseny főpróbáját már megtartották, hiszen március 7-én ugyanitt zajlott az Indoor Tour ezüstkategóriás versenye, ami körül végül a vártnál nagyobb lett a felhajtás. A rúdugrás legjobbja, Mondo Duplantis a vb-n remélt újabb világcsúcsot, ám hangolódásként már benevezett erre a kisebb tornára is, ami olyan jól sikerült számára, hogy már a tervezettnél pár nappal korábban új rekordot állított fel 6,19 méterrel. Vasárnap este jöhet a 6,20?

A versenyre 136 ország sportolói érkeznek, ám az oroszok és a fehéroroszok tiltólistások, hiányuk pedig leginkább az ugrószámokban lesz érezhető, hiszen a tokiói olimpia három érmese marad így távol: Marija Laszickene, Makszim Nedaszekaj (magasugrás) és Anzselika Szidorova (rúdugrás). A belgrádi közönség viszont láthat olyan világcsúcstartókat, mint Jakob Ingebrigtsen (1500 m), Yulimar Rojas (hármasugrás) vagy Ryan Crouser (súlylökés), és figyelheti férfi 60 méteren Marcell Jacobs és Chris Coleman, illetve női 400 méteren Shaunae Miller és Femke Bol feszültnek ígérkező párharcát.

Összesen 26 számban avatnak bajnokot, ebből Szerbia tizenhatban nevezett összesen tizenöt sportolót, ám pár nappal a rajt előtt kettőjüknek vissza kellett lépnie, ráadásul a húzónevek közül: a súlylökő Armin Sinančević nem gyógyult fel korábbi sérüléséből, míg a jövő nagy reménységének tartott 19 éves sprinter, Ivana Ilić himlő miatt kénytelen távol maradni. Nem hiányzik viszont a legnagyobb hazai sztár, a tavalyi házassága óta már Vuleta vezetéknévvel versenyző Ivana Španović, aki távolugrásban természetesen éremesélyes.

A Štark Arena készen áll (Fotó: Beta)

A Štark Arena készen áll (Fotó: Beta)

Szerbia résztvevői: Aleksa Kijanović (60 m), Luka Trgovčević (60 m gát), Boško Kijanović (400 m), Elzan Bibić (1500 m, 3000 m), Lazar Anić (távolugrás), Asmir Kolašinac (súlylökés), Milana Tirnanić (60 m), Anja Lukić (60 m gát), Maja Ćirić (400 m), Ivana Vuleta, Milica Gardašević (távolugrás), Jovana Ilić (hármasugrás), Angelina Topić (magasugrás).

Magyarország résztvevői: Illovszky Dominik (60 m), Szeles Bálint (60 m gát) és Vindics Balázs (800 m), Kozák Luca (60 m gát), Nguyen Anasztázia (távolugrás).