2023. január 31., kedd

A megkezdett út folytatása a tét

A bánáti szórványtelepüléseken bíznak abban, hogy az eddigi támogatások megmaradnak április 3-a után is

A cikkünkhöz GALÉRIA is tartozik.

Pásztor István, a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke és munkatársai szerdán Tóbára és Tordára látogattak, ahol megtekintettek néhány folyamatban levő beruházást és lakossági fórumokon vettek részt. A tóbaiak számára a Magyarcsernyével összekötő hat kilométeres útnak a felújítása lenne fontos, valamint az, hogy a művelődési egyesület jogilag is székházat kapjon.

– Tóba és Magyarcsernye hat kilométerre van egymástól és sajnos az út állapota jelenleg életveszélyes. Nemcsak a két falut köti össze, hanem a Magyarcsernye és a Nagykikinda község, illetve a Közép-Bánát és az Észak-Bánát körzeti határa is itt húzódik és nagy az áthaladó forgalom. Magyarországi testvértelepülésünk, a Nógrád megyei Csitár megajándékozott bennünket Petőfi Sándor mellszobrával. Mivel jövőre ünnepeljük Petőfi Sándor születésének a 200. évfordulóját az iskola és a művelődési egyesület is legnagyobb költőnk nevét viseli, ezért azon leszünk, hogy az idei év folyamán ezt a szobrot felállítjuk az iskola előtt – mondta Balázs Dezső (VMSZ) Tóba Helyi Közösség Tanácsának elnöke.

Ökrész Rozália (VMSZ) parlamenti képviselő és képviselőjelölt beszámolt az elmúlt kétévi parlamenti munkáról. Kihangsúlyozta, hogy az április 3-ai választások összefonódnak önazonosságunkat biztosító alapintézményeink, köztük a 78 éve megjelenő Magyar Szó megmaradásával és a gazdaságfejlesztő programok folytatásával. Pásztor István a tóbai közösségi találkozó után elégedettségének adott hangot.

– Olyan emberekkel találkoztam, akik ugyanúgy fontosnak tartják az április 3-át és ugyanazt gondolják róla, amit én. Inkább egyfajta megerősítő beszélgetés volt és nem pedig egymást győzögető beszélgetés – nyilatkozott a VMSZ elnöke.

Pásztor István és munkatársai bánáti körútjának utolsó megállóhelye Torda volt, ahol Masa Tamás plébános kíséretében megtekintették a felújítás alatt álló Nepomuki Szent János plébániatemplomot, meglátogatták a civil szervezetek leendő székházát. Látogatást tettek Sári Ervin mezőgazdasági termelőnél és Sári

Enikő képviselőjelöltnél is. A család 200 hold földdel gazdálkodik.

– Látok jövőt a faluban, mivel a Prosperitati is belesegített a gépvásárlásokba. Látjuk, hogy a helyzet is hogy alakult, elég jók a gabonaárak most. Bízok abban, hogy továbbra is ezen a szinten tudjuk fenntartani a gazdaságot – nyilatkozott Sári Ervin.

A látogatás a tordai Művelődési Otthonban közösségi találkozóval zárult.

– Azt gondolom, hogy a magyar közösség és az egész magyar nemzet meg tudja őrizni az önrendelkezését, saját autonómiáját. Ehhez egy erős nemzeti kormánynak kell lennie Magyarországon és egy erős érdekképviselete kell, hogy legyen a vajdasági magyar közösségnek itt Vajdaságban. Az egyikhez a garancia a Fidesz–KDNP, Orbán Viktorral az élén, a másikhoz pedig Pásztor István és a VMSZ – mondta Deli Andor EP-képviselő.

A körúton Nacsa Lőrinc, a Fidesz–KDNP országgyűlési képviselője olyan élő közösségeket látott, amelyek a kezükbe vették a sorsuk irányítását.

– Azzal az üzenettel jöttem ide, hogy ezeket a programokat, a fejlesztéseket, a gazdaságfejlesztéseket, a végvárak, a szórvány megőrzésének a programját folytatni kell. Akkor tudjuk folytatni, hogyha április 3-án a választások jól alakulnak, hogyha Budapesten újra nemzeti kormány tud lenni, és Belgrádban, a köztársasági parlamentben erős vajdasági magyar érdekképviselet alakul – mondta Nacsa Lőrinc.
Tordán mintegy hatszáz olyan polgár él, aki jogosult a magyarországi választásokon való részvételre. Szerdáig gyakorlatilag már befejezték a levélszavazatoknak a begyűjtését.

– Ez méltó ahhoz a renoméhoz, amit a tordaiak az elmúlt 10-15 évben kiépítettek saját magukról. Ha nekik sikerült, akkor másnak is sikerülhet. Csak elhatározás, szervezés, odaadás és meggyőződés kérdése. És az itt Tordán mindig példaértékű volt – mondta Pásztor István.

Tordának az elmúlt nehéz időszakban is voltak eredményeik, de vannak terveik is.

– Az egyik a Basahíd–Torda–Pálmajor (Banatsko Karađorđevo) útnak a teljes felújítása, amely különben szerepel a VMSZ és az SZHP koalíciós szerződésében is. Így tehát írásbeli kötelesség is van, hogy ez az út az elkövetkező egy-két évben teljesen felújul. A másik pedig a tornateremnek az építése. Remélhetőleg az elkövetkező egy-két évben ez is megoldódik, hiszen a község területén már szinte csak a tordai iskolának nincs tornaterme – mondta Dobai János, a tordai helyi közösség elnöke.

A tordai iskola tornatermének a megépítését egyébként Bégaszentgyörgy község is támogatja.