2024. március 29., péntek

Olvassa hétvégi számunkban!

A fegyveres harcok elől menekülők közül sokan veszik célba a környező országokat, így a Kárpátalját Magyarországgal határos régiót. Illetve Budapest az, ahol a leginkább találkozhatunk a térségből menekülők sokaságával. Bármilyen hihetetlen, de ebben a borzalomban is találhat fényt az, akinek a szeme keresi azt. Hiszen elsősorban a „kisemberek” életét tönkre tevő szükséghelyzet valami olyan lélekemelő eseménysorozatot, eddig soha nem látott humanitárius összefogást, adományok sokaságát, önkéntesek önzetlen segítségnyújtását is kiforrta magából az anyaországunkban, de szerte a Kárpát-medencében és Európában, ami ebben az időszakban visszaadhatja sokak számára a reményt. Hogy talán nincs minden jóság és józanság elveszve.

Szombaton megjelenő lapszámunk Hétvége mellékletében Topolya községbeli fiatalok: Nyúl Dorottya, dr. Lestár Boglárka és Nyúl Sámuel vallanak olvasóinknak a Magyarországra érkező menekültek megsegítésében vállalt küldetésükről.