2024. március 29., péntek

A helyszínen kell megismerni a problémákat

Szenttamáson a sportba történő beruházások továbbra sem csökkentek

Szenttamásra látogatott szerdán Vanja Udovičić ifjúsági- és sportminiszter, valamint Vladimir Batez tartományi sport- és ifjúsági titkár. Látogatást tettek a helyi Vuk Karadžić Általános Iskolában, ahol a diákokkal is találkoztak, megtekintették a tornatermet és a sporteszközöket, ugyanis pár nappal ezelőtt a minisztérium támogatásának köszönhetően a gyerekek új sporteszközökkel, kosárlabdapalánkokkal és labdákkal edzhetnek a jövőben. Ezt követően a városi sportcsarnokba látogattak, a létesítményt az összes bejegyzett helyi klub használja edzésekre és mérkőzésekre. A miniszter és a titkár itt találkozott a helyi női kosárlabdázók ifjúsági csapatával és Slobodan Subić edzővel, akikkel többek között néhány perces mérkőzést is játszottak. Az edző köszönetet mondott a sportminiszternek, hogy törődik a sportnövendékek jövőjével és ígérete szerint a fiatal sportolók készen állnak a bizonyításra.

A vendégeket Radivoj Debeljački, Szenttamás polgármestere, a községi vezetőség tagjai, az intézmények vezetői és a diákok fogadták.

− Örülök, hogy a sporttal megbízott illetékesek újra községünkbe látogattak, és hogy megmutathattuk a rendelkezésünkre álló létesítményeket, sportpályákat, hogy megismerkedhettek a fiatal sportolókkal, és elmondhattuk hogyan működnek a szenttamási klubok. Nagyon elégedettek vagyunk az eddigi együttműködéssel mind tartományi, mind köztársasági szinten, hiszen az előző években számtalan közös projektum valósult meg, amelyeknek köszönhetően emelkedtek az sportra szánt infrastrukturális és fejlesztési támogatások és beruházások – mondta Szenttamás polgármestere.

Vanja Udovičić szerint mindig a legjobb a helyszínen, ez esetben Szenttamáson elbeszélgetni azokról a sporttal kapcsolatos kérdésekről, nehézségekről és kihívásokról amelyekkel a helyi egyesületek és klubok szembesülnek. Ugyanakkor fontos találkozni a fiatalokkal, lehetőséget adni nekik a beszélgetésre, egyúttal a bizonyításra, és megteremteni az ahhoz szükséges feltételeket.

− Ki kell emelni, hogy a szenttamási önkormányzat ugyanolyan jelentőséget tulajdonít ezeknek a kérdéseknek, és hogy a községi költségvetésből továbbra is jelentős eszközöket különítenek el a sportinfrastruktúra fejlesztésére és azok működésére. Több közös projektummal is ezt céloztuk meg. A legutóbbi példa erre a tartományi titkársággal és a községgel közösen megvalósított beruházás, amely a helyi Srbobran Labdarúgóklub stadionjának felújítására vonatkozik, és amelyen már jelentős előrehaladás tapasztalható. A stadiont ugyanis sikerült újra bekeríteni, korszerűsítettük az öltözőket, jelenleg pedig a lelátók felújítása van folyamatban – mondta többek között Vanja Udovičić.

A minisztérium és a tartományi titkárság ezúttal mintegy 7000 euró értékben ajándékozott különböző sportfelszerelést Szenttamásnak.