2024. április 16., kedd

Csak Szerbiát büntetik

A legújabb oroszellenes szankciók veszélybe sodorják a hazai kőolajpiacot – Újvidékre látogatott az államfő

Aktuális politikai kérdésekről nyilatkozott tegnap újvidéki látogatása során Aleksandar Vučić köztársasági elnök, aki a német BMTS Technology gépkocsitöltőket és alkatrészeket gyártó cégét kereste fel.

Kitért az aktuális gazdasági kérdésekre, arról biztosított mindenkit, hogy Szerbiában, de a régióban is lesz elég liszt és étolaj, a hazai termelésnek köszönhetően. Nem kell számolni az alapvető élelmiszeripari cikkek árának jelentős emelkedésével sem – tette hozzá. Nem ilyen kellemesek a hírek azonban az energetika terén az Európai Unió Tanácsának döntése után, melynek értelmében szankciókat rendeltek el az orosz Gazpromnyeft ellen az ukrajnai orosz invázió miatt. Vučić azt mondta, ha Szerbia nem kap felmentést a döntés alól, nehéz helyzetbe kerülünk. Az európai döntés lényege, hogy minden uniós ország meghagyta a lehetőséget magának arra, hogy üzleteljen az orosz céggel, a harmadik országokban működő orosz cégeknek azonban megtiltották, hogy kőolajat szállítsanak ki vagy be. Ez lényegében azt jelenti, hogy csak magukkal tettek jót, s Szerbiát büntették – értékelte az államfő.

Arról is beszélt, hogy nincsenek folyamatban egyeztetések Moszkvával a Szerbiába szállított gáz leendő áráról, mint mondta, a választások előtt erre már nem is lehet számítani, aki bizalmat kap, az fog április 3-a után tárgyalni. Mint hozzáfűzte, abban biztos, hogy Szerbia továbbra is a legjobb áron kapja a földgázt egész Európában.