2024. március 29., péntek
TARTOMÁNYI KORMÁNY

Teljesen felújították a Grebeni utat

Az utolsó és legveszélyeztetettebb szakasz, azaz a Vörös-bércet (Crveni čot) és Zmajevacot összekötő útszakasz felújításával befejeződött a Fruška gora-i Grebeni út teljes újjáépítése. A tartományi kormány a Tartományi Nagyberuházási Igazgatóságon keresztül több mint 292 millió dinárt különített el az útszakasz felújítási munkálataira.

Ognjen Bjelić tartományi energetikai, építkezési és közlekedési titkár is megtekintette az elkészült útszakaszt. A titkár elégedettségét fejezte ki, hogy a projekt sikeresen és idejében befejeződött, így több mint 20 kilométer minőségi út áll rendelkezésre a Tarcal-hegy lejtőin.

– Nagyon örülök, hogy befejeztük a Grebeni út legveszélyeztetettebb szakaszának felújítását, amely minden polgár javát szolgálja. Eddig mintegy 857 millió dinárt különítettünk el a költségvetésből, ebből valamivel több mint 292 millió dinárt az utolsó szakasz finanszírozására – mondta Bjelić.