2024. március 28., csütörtök
TARTOMÁNYI KORMÁNY

A Macedón Nemzeti Tanács emléklappal jutalmazta Igor Mirović munkáját

Igor Mirović tartományi kormányfő tegnap fogadta Borče Veličkovskit, a Macedón Nemzeti Kisebbségi Tanács elnökét, akivel a nemzeti kisebbségek jogainak javítására vonatkozó fontos programok finanszírozásának folytatásáról tárgyalt. A Tanács elnöke emléklappal köszönte meg Mirović támogatását, aki jelentősen segíti a Macedón Nemzeti Kisebbség Nemzeti Tanácsának munkáját.

A tartományi kormányfő gratulált a macedónok letelepedésének 75. évfordulójára Vajdaságban, valamint intézményi megalakulásuk 20. évfordulója alkalmából. Kiemelte, a tartományi kormány mindig is a szerb lakosság és a nemzeti kisebbségek közötti egység és bizalom megteremtésén dolgozott. Elmondta azt is, hogy a tartományi kormány támogatja a Majka Makedonija emlékmű felállítását Pancsován, ugyanis itt van a Macedón Nemzeti Tanácsnak a székhelye.

A találkozón szót ejtettek az észak-macedóniai szerb emlékművekről, valamint a kulturális együttműködés és a digitalizáció fontosságáról. Veličkovski köszönetet mondott a tartományi kormánynak, hogy támogatta a Tanács tevékenységét. Elmondása szerint a macedónok jogainak érvényesülése Szerbiában, különösen Vajdaságban, igen magas szinten áll.