2024. március 28., csütörtök

A szabadságharc hősei itt élnek közöttünk

Az 1848/49-es magyar szabadságharc és forradalom évfordulójára emlékeztek Péterrévén

Koszorúzással és alkalmi műsorral emlékeztek szerdán az 1848/49-es magyar forradalom és szabadságharcra Péterrévén a római katolikus temetőben Rózsa Imre plébános, 48-as honvéd sírjánál.

Ünnepi beszédet Szekrény Anetta, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjelöltje mondott, aki kiemelte: ritka jelenség a történelemben az olyan pillanat, amely századok múltán sem veszít értékéből és tisztaságából.

Szekrény Anetta ünnepi beszédet tart a megemlékezésen (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

Szekrény Anetta ünnepi beszédet tart a megemlékezésen (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

– 1848. március 15-én az első kokárdáktól a Nemzeti dalon át a tizenkét pontig minden a magyarság összetartozását és szabadságvágyát hirdette. Azóta pedig e napnak jelentősége éppúgy meghatározza életünket, ahogy egykor erőt és bátorságot adott, az egymástól való elszakítottság és a zsarnokság idejében is. A szabadságharc hősei ma is itt élnek közöttünk, utcanevekben, intézmények neveiben, a történetekben, melyek bennünk élnek, s öntudatlanul is példát mutatnak – mondta Szekrény Anetta.

A VMSZ nevében Kiss Nándor, Lajkó Szilvia, Szekrény Anetta és Fremond Árpád helyezték el az emlékezés virágait (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

A VMSZ nevében Kiss Nándor, Lajkó Szilvia, Szekrény Anetta és Fremond Árpád helyezték el az emlékezés virágait (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

Az eseményen fellépett a péterrévei Dr. Kiss Imre Művelődési Kör Margaréta Asszonykórusa, az óbecsei Szerda Balázs és Szerda Ákos pedig Arany János: Az örökség című versét adták elő megzenésített formában. A péterrévei Szabó Viola a Nemzeti dalt szavalta el.

Dr. Molnár Viktor és Kiss Igor a VMSZ óbecsei községi szervezetének nevében koszorúzott (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

Dr. Molnár Viktor és Kiss Igor a VMSZ óbecsei községi szervezetének nevében koszorúzott (Fotó: Kancsár Izabella felvétele)

A megemlékezésen a Vajdasági Magyar Szövetség nevében Fremond Árpád, Kiss Nándor, Lajkó Szilvia és Szekrény Anetta koszorúzott. A Magyar Nemzeti Tanácsnak, a VMSZ óbecsei községi szervezetének, a VMSZ Ifjúsági Fórumának, a VMSZ helyi szervezetének és a VMDP-nek, a péterrévei Dr. Kiss Imre Művelődési Körnek, valamint a szintén helyi Tisza Mente Közművelődési és Népművészeti Egyesületnek a képviselői is elhelyezték az emlékezés virágait Rózsa Imre sírjánál.