2024. április 20., szombat
VÁLASZTÁSOK 2022

A „legvajdaságibb” ünnep

Az 1848-as forradalomra és szabadságharcra emlékeztek Kishegyesen

Cikkünkhöz képgaléria kapcsolódik, amely ITT érhető el.

A kishegyesiek tegnap délelőtt a Nyugati temetőben lévő 1848-as emlékműnél emlékeztek meg a ’48-as forradalomról és szabadságharcról. A megemlékezést a kishegyesi helyi közösség és a Petőfi Sándor Művelődési Egyesület szervezte. Az esemény szónoka Juhász Bálint, a Vajdasági Magyar Szövetség végrehajtó bizottságának elnöke volt, valamint fellépett Verebes Krnács Erika előadóművész és a művelődési egyesület Cserfes énekcsoportja. Csőke Márk történész rövid ismertetőt tartott arról, hogyan élték meg a helyiek a szabadságharcot. A megemlékezésen jelen volt többek között dr. Czikajló Gergely, Magyarország Szabadkai Főkonzulátusának konzulja és Kovács Károly tartományi parlamenti képviselő.

Juhász Bálint a médiának elmondta, hogy március 15-e a leginkább vajdaságinak nevezhető ünnep.

– A szabadságharc azt üzeni a vajdaságiaknak, hogy ha számban kevesebben is, de lélekben nagyok tudunk lenni. Beszédemben a legvajdaságibb ünnepnek neveztem március 15-ét, hiszen erőn felül vettünk részt benne. A tizenhárom tábornok között négy vajdasági kötődésű, és a szabadságharc utolsó győztes csatája Kishegyesen zajlott. Fontos alapja a szabadságharc a mai létünknek, és fontos a megújult nemzetpolitika a mai létezésünknek. Erre emlékezni kell, ezt őrizni kell, és továbbadni, a mindennapokban lelki megújulással arra figyelve, hogy mi az, ami van, amire építeni tudunk, és hogyan tudunk továbbmenni. Ezekre összpontosítva egy teljesen más lelkületű egyén, család, közösség képét tudjuk kifelé mutatni, valamint egymásnak erőt adni. Azt gondolom, hogy Vajdaságban rengeteg észre nem vett vagy kellőképpen nem kiemelt érték van, úgy spirituális, mint anyagi. Sokra vagyunk képesek, ezt higgyük el, és képviseljük a mindennapokban! – fogalmazott Juhász.

Az alkalmi műsort követően a jelenlévők elhelyezték a kegyelet virágait. Magyarország Kormánya nevében dr. Czikajló Gergely, a Magyar Nemzeti Tanács nevében Verebes Krnács Erika és Linka B. Gabriella, a Vajdasági Magyar Szövetség nevében Juhász Bálint, Kovács Károly és Kerekes Zoltán, Kishegyes község önkormányzata nevében Sárközi István és Mohácsi Zoltán, a kishegyesi helyi közösség nevében Fülöp Valentin és Csordás Katalin koszorúzták meg az emlékművet. Botka Mihály esperesplébános sírját a kishegyesiek nevében Csőke Márk és Zsidai Erzsébet koszorúzta meg.