2024. március 29., péntek
UKRAJNAI HÁBORÚ

Virtuálisan próbálkoznak békét kötni

Több ukrán nagyvárost is tűz alá vettek tegnap. Kijevben lakóházat ért találat és lőtték a közeli Hosztomel repülőteret is, Mariupolban pedig végre megnyílt a humanitárius folyosó. A szembenállók folytatták a tárgyalássorozatot, ezúttal online formában. Ma újabb megbeszélés esedékes.

Az orosz–ukrán tárgyalások újabb fordulóját tartották meg tegnap. Mihajlo Podoljak, az ukrán delegáció tagja szerint – az ellentétes vélemények miatt – nehéz volt a megbeszélés: az eltérő álláspontok a két ország különböző politikai rendszeréből adódnak.

Egy idő után technikai szünetet rendeltek el, és ma folytatják az egyezkedést. A szakértői csoportok igyekeznek kidolgozni a részleteket és feltárni, illetve tisztázni az álláspontokban felmerülő bizonytalanságokat.

Ukrajna és Oroszország képviselői előzőleg háromszor folytattak már a jelenlegi szinten megbeszélést, egyszer pedig (március 10-én a törökországi Antalyában) a külügyminiszterek találkoztak. A három korábbi megbeszélés résztvevői – az eddigi gyakorlatuktól eltérően – tegnap videokonferencia keretében egyeztettek. Az orosz és ukrán képviselők (titokban) már a napokban is tárgyaltak online – erről is tájékoztatta Vlagyimir Putyin orosz elnök Emmanuel Macron francia államfőt és Olaf Scholz német kancellárt a hét végi telefonos értekezésük során.

JOGI FORMÁKAT KERESNEK

A tegnapi videotárgyalás fő témája a tűzszüneti megállapodás megkötése volt. Podoljak a megbeszélés előtt közölte: a harcok beszüntetése a további tárgyalások elengedhetetlen feltétele. Összegezve a korábbi találkozók eredményeit, bizakodva állapította meg, hogy több javaslat fogalmazódott meg. Szerinte minden kérdést tisztáztak és most megpróbálják ezeket „jogi formákba csomagolni”. Ez arra utalhat, hogy már megkezdték a lehetséges későbbi megállapodások kidolgozását. Részleteket azonban egyik oldal sem árult el.

Ha a kulcsfontosságú dokumentumok elkészülnek, sor kerülhet az orosz államfő és ukrán hivatalbeli kollégája, Volodimir Zelenszkij megbeszélésére is. Moszkva elvben nem zárja ki találkozójukat, Dmitrij Peszkov, Kreml-szóvivő azonban megüzente: a delegációknak és a minisztereknek előbb el kell végezniük a rájuk eső feladatokat, hogy a két államfő ne csak tárgyalni üljön le, hanem eredményt is fel tudjon mutatni.

Zelenszkij vasárnap este megismételte, kész a párbeszédre Putyinnal. Úgy ítélte meg, hogy a moszkvai tárgyalási készség nyilvánvaló. „Most elkezdtek valamiről beszélni, s nem egyszerűen ultimátumokat támasztani” – mondta. Múlt pénteken Putyin is arról beszélt, hogy pozitív előrelépés történt az addigi tárgyalásokon.

VÁROSOK CÉLKERESZTBEN

A megbeszélések ellenére az orosz csapatok Ukrajna több térségében is offenzívára készülnek. Ukrán illetékesek szerint a főváros, Kijev térségében és az ország keleti részében fekvő Harkivnál és Szuminál várhatók újabb támadások.

Harkiv egyes épületei kataklizmikus látványt nyújtanak (Fotó: AP via Beta)

Harkiv egyes épületei kataklizmikus látványt nyújtanak (Fotó: AP via Beta)

Peszkov tegnap megerősítette, hogy a hadműveletek az eredeti tervnek megfelelően zajlanak és a kijelölt időpontban be is fejeződnek. Utalt arra is, hogy a hadügyminisztérium nem zárja ki a nagyobb települések feletti „teljes ellenőrzés átvételének” lehetőségét.

CSERNOBILT LEKAPCSOLTÁK

Néhány órával korábban Kijev egyik többemeletes lakóházát gránát találta el, két ember halálát és több mint tíz sebesülését okozva. A fővároshoz közeli Hosztomel repülőterét is lőtték. A csernobili atomerőmű villanyvezetékét pedig ismét megrongálták, így a komplexum áram nélkül maradt. (A megbízható áramellátás a – már évtizedekkel ezelőtt – bezárt erőmű telephelyén tárolt elhasznált nukleáris üzemanyag hűtéséhez szükséges.)

ELHAGYHATTÁK MARIUPOLT

A 450 ezres lélekszámú Donyeck megyei Mariupolban – amely már jó ideje áram, víz és fűtés nélkül van, és fogytán az élelmiszer is – tegnap végre megnyílt a humanitárius folyosó. A várost az ott lakók elhagyhatják Bergyanszk-Zaporizzsja irányába – közölte az Azovi-tenger partján fekvő kikötőváros polgármestere. 

A mariupoli Béke sugárútnál hatalmas kráter tátong (Fotó: AP via Beta)

A mariupoli Béke sugárútnál hatalmas kráter tátong (Fotó: AP via Beta)

Sikerült likvidálni az ukrán erők Mariupol külvárosában lévő fő állásait, ami lehetővé tette a lakosság tömeges kimenekítésének megkezdését – közölte ugyanerről Mihail Mizincev orosz vezérezredes. A tábornok szerint az orosz különleges erők által támogatott donyecki „népi milícia” megsemmisítette a „nacionalisták” legtöbb lőállását a város peremén lévő lakónegyedekben, ami lehetővé tette, hogy közép-európai idő szerint 13 órától humanitárius folyosók nyíljanak meg a civilek számára, és megkezdődhessen „a neonácik által hosszú ideig túszul ejtett lakosság tömeges evakuálása”.

Mivel Mariupolban áram és csapvíz már legalább egy hete nincs, az emberek rögtönzött tűzhelyeken, a szabadban főznek (Fotó: AP via Beta)

Mivel Mariupolban áram és csapvíz már legalább egy hete nincs, az emberek rögtönzött tűzhelyeken, a szabadban főznek (Fotó: AP via Beta)

Az orosz oldalon állítólag 200 autóbuszból négy gépkocsioszlopot állítottak össze, amelyből 50 már megérkezett Mariupolba, ahová 450 tonna humanitárius segélyt, egyebek között gyógyszert szállítottak.