2024. március 28., csütörtök
TARTOMÁNYI KORMÁNY

Dél-Bánát a gazdasági fellendülés útján halad

Igor Mirović tartományi kormányfő tegnap meglátogatta Ópávát (Opovót), Antalfalvát (Kovačicát) és Pancsovát. Mirović kiemelte, hogy Dél-Bánátban az elmúlt években számos infrastrukturális projektum valósult meg, melyeknek köszönhetően Vajdaságnak ez a része a gazdasági fellendülés útján halad. A tartományi kormány pedig nem áll meg mindaddig, amíg nem valósítja meg jelentős programjait a foglalkoztatás és egyéb fontos terület fejlesztése terén.

A tartományi kormányfő megtekintette az újonnan épített, Ópávát és Torontálvásárhelyet (Debeljačát) összekötő utat, valamint a pancsovai Lázár cár utca újjáépítési munkálatait. A két projektumra valamivel több mint 930 millió dinárt költöttek a tartományi költségvetésből.

– Az új, 12,6 kilométer hosszú, a helybeliek számára fontos útszakasz nyitva áll a forgalom előtt. Néhány éven belül pedig elkészül az új autóút is, amely Belgrádot, Újvidéket és Nagybecskereket köti össze, ami hozzájárul Ópáva és Antalfalva további fejlődéséhez – mondta Mirović –, és hozzátette: a tartományi kormány az elmúlt hat évben csaknem egymilliárd dinárt fordított egyebek mellett Pancsova ipari övezetének infrastrukturális felszerelésére, a kórház felújítására, valamint támogatta a Szerbiában már jól működő nagyvállalatok beruházásait.