Gyors ütemben túlnépesedő bolygónkon kellene most megteremteni egy környezetkímélő, de középtávon még fenntartható növekedés alapjait. A pesszimisták szerint ez valójában lehetetlen feladat. Korábban úgy tűnt, a fogyasztói társadalom globális térhódítása jelentheti az emberiség felemelkedésének kulcsát. Lassan rá kellett azonban ébredni, hogy a Föld erőforrásai végesek. A most is zajló folyamatokat látva megállapíthatjuk, hogy magunk alatt vágjuk a fát.
Globális, egymással összefüggő probléma ma a fenntartható fejlődés kérdése, a népességnövekedés, a természetes környezet megóvása és a béke megteremtése, azaz a fegyveres konfliktusok kiterjedésének elkerülése. A fogyasztói szemlélet terjedése, az igények általános növekedése és a korlátlan népességnövekedés körülményei között fenntartható fejlődésről beszélni butaságnak tűnik. A folyamatok felgyorsultak. Olyan forradalmi változások zajlanak le egy nemzedék élete során, melyekhez hasonlóra előzőleg a történelemben jó néhány emberöltőnyi időre volt szükség.
TÉVÚTON JÁR A MEZŐGAZDASÁG
A bolygó gyorsan növő népességének az élelmet a mezőgazdaságnak kellene megtermelnie, az intenzív termelés azonban jelentős környezetkárosítást is jelent egyben. Egy nemrégiben közzétett tanulmány pedig azt mutatja, hogy húszévnyi szén-dioxid-kibocsátást lehetne megspórolni, ha a legfontosabb élelmiszernövényeket olyan területeken termesztenék, ahol legoptimálisabb a környezeti hatás és a termelékenység egyensúlya. Az elképzelés szerint az európai szántóföldek nagy részén fel kellene hagyni a termeléssel. A földeket hagyni kellene „visszavadulni”. A kutatást végzők térképen ábrázolták, hol kellene a legfontosabb élelmiszernövényeket termeszteni ahhoz, hogy a lehető legkisebb környezetkárosítással a lehető legnagyobb hozamokat érjük el. Ilyen eloszlással akár 71 százalékkal csökkenteni lehetne az agrárium szén-dioxid-kibocsátását. A növénytermesztést a megfelelően csapadékos helyekre kellene koncentrálni, oda, ahol a jó hozamok eléréséhez nem lenne szükség intenzív öntözésre. A másik nagy előny az lenne, hogy jelentősen csökkenne a mezőgazdaság biodiverzitásra kifejtett negatív hatása. A számítások szerint az észak-amerikai kukoricaövnek is nevezett régió, Afrika Szaharától délre eső területei, valamint Ukrajna és Oroszország egy része lenne alkalmas ilyen termelés folytatására. Utópia nyilván, hogy globálisan úgy lehetne összehangolni a termelést, hogy a kívánt területekre koncentrálódjon, de maga az elképzelés figyelmet érdemel. Európa és India mezőgazdasági területeinek túlnyomó részét vissza kellene adni a természetnek. A kutatók több élelmiszernövény esetében vizsgálták meg a jelenlegi termelési körülményeket. Búzát, árpát, rozst és szóját a világon megművelt mezőgazdasági területek háromnegyedén termesztenek. A Nature tudományos magazinban megjelent tanulmány szerint, ha mindent az arra legalkalmasabb térségben termesztenénk, az nagyon gyors környezeti haszonnal járna.
A tanulmány végén azonban maguk a kutatók is elismerik, hogy eredményeik gyakorlati alkalmazásának kevés valószínűsége van. Alternatívaként azonban azt is vizsgálták, mi lenne, ha egyes országok határain belül optimalizálnák a termelést. A kapott eredmények szerint már az is jelentős eredményekkel járna.
TANULJUNK A TERMÉSZETTŐL!
A természetben rengeteg olyan, az evolúció eredményeként felfogható megoldás létezik, amiket érdemes lemásolni. A tudomány, az emberi értelem szerepe az ilyen megoldások alkalmazásában leírhatatlanul fontos. A természetben ugyanis bizonyos „megoldások” kialakulásához évmilliók evolúciós folyamataira van szükség. Mindeközben számos megoldásról derül ki „útközben”, hogy hosszú távon életképtelen. Az ember viszont a hatékony megoldásokat a felismerésük után azonnal „lemásolhatja”, majd a saját hasznára fordíthatja. Az ember által kitalált és készített eszközök kevésbé hatékonyak és tökéletesek, mint a természet alkotta dolgok. Egyszerűbben fogalmazva: hosszú távon nem is életképes megoldások. A természet és annak szerves része, az ember is folyamatos változáson megy keresztül, a folyamatokat pedig csakis a változások dinamizmusának tükrében tudjuk jobban megérteni.
A természet minden kétséget kizáróan az egyik legtökéletesebb rendszer, melynek működése sok milliárd éves alkalmazkodás eredménye. Jogosan feltételezhetjük, hogy csakis egy ilyen hatékony rendszer működését modellezve találhatunk megoldásokat egy – talán valóban létező –, ha nem is örökre, de hosszú távon fenntartható gazdasági rendszer kialakítására.
Az ember egyébként is már ősidők óta tisztában van azzal, hogy a természet erejét és folyamatait okosan használva, a természettel összhangban működve sokkal magasabb hatékonyság érhető el, mint a természetet kizsákmányoló gazdasági modellek esetében. A valódi fenntarthatóság talán ezt jelentheti.
