2024. március 28., csütörtök

Romhányi Ibire emlékeztek

A törökkanizsai színésznő előtt tisztelegtek

Csütörtök este a törökkanizsai Branislav Nušić Könyvtárban könyvbemutatóval egybekötött emlékestet tartottak Romhányi Ibi színésznő emlékére. Az eseményen dr. Káich Katalin, a Romhányi Ibi című kötet szerzője méltatta a törökkanizsai színésznő munkásságát, valamint felhívta a figyelmet arra, hogy március 12-én lenne nyolcvanhárom éves. Elmondta, hogy hatalmas tehetségnek számított, és a negyvenéves pályafutása során több mint száz színdarabban játszott, a legtöbben főszerepben.
Az eseményen a szerző részleteket olvasott fel a könyvből, és kiemelte, hogy egy követendő példát hagyott maga után Romhányi Ibi.
– Ő volt a vajdasági, illetve a jugoszláviai magyar színjátszás nagyasszonya, maga volt a varázslat, amit a színpadon véghez vitt – fogalmazott a szerző.
Dr. Hózsa Éva egyetemi tanár úgy fogalmazott, hogy ez a könyv egy nagyszerű és részletgazdag monográfia, felöleli Romhányi Ibi egész életrajzát. Hozzátette, hogy rengeteg elismerésben és díjban részesült a színésznő, úgy magyar, mint szerb nyelven, és sokoldalú munkásságot hagyott maga után, amire mindenképp emlékezni kell.
A közönség soraiban olyanok is helyet foglaltak, akiket személyes ismeretség között Romhányi Ibihez, így a vele kapcsolatos élményeikkel gazdagították az eseményt.