2024. március 29., péntek

Az ország legkorszerűbb szívkórháza nyílt meg Belgrádban

A Dedinje 2 monitoringközpontja 120 otthon lábadozó páciens állapotát tudja követni egyidejűleg

Pénteken délelőtt átadták rendeltetésének a Dedinje 2 új szívsebészeti kórházat, amelyet a Dedinje szív- és érrendszeri betegségek intézete mellett építettek fel. Az intézet most 11 olyan műtőteremmel rendelkezik, amelyben a szív- és érrendszeri problémákkal küzdő pácienseket műtik. A műtőtermeket a legkorszerűbb felszereléssel látták el és az első betegeket már tegnap fogadták, míg az első műtétre hétfőn kerül sor.

A Dedinje szív- és érrendszeri betegségek intézetének régi épülete 8800 négyzetméteren terült el, az új épülettel pedig a klinika további 14.000 négyzetméterrel, illetve további 105 betegággyal bővült. Az új épületrész saját laboratóriummal, vérátömlesztő osztállyal rendelkezik, a műtésre való felkészítést is el tudják itt végezni, azzal, hogy a félintenzív ellátásra külön egységet alakítottak ki.

A kórház megnyitóján Milovan Bojić, az intézet igazgatója rámutatott, egy negyed évszázados álom valósult meg (a tervezett 40 millió euró helyett) az 50 millió eurós beruházással. Elhangzott ugyanakkor, valószínűleg az előttünk álló időszakban még egyszer ennyire lesz szükség ahhoz, hogy a szakintézetet teljesen felújítsák és felszereljék.

A Dedinje intézet olyan monitoringközponttal rendelkezik, amely révén egy szakértői csoport figyelemmel követheti egy beteg állapotát, anélkül hogy az a kórházban feküdne, ugyanis a beteg állapotáról egy készülék folyamatos információkat küld a központi rendszerbe, így az orvosok azonnal reagálhatnak. Egyidejűleg 120 beteg állapotát tudják ilyen módon követni.