2024. április 19., péntek
KORONAVÍRUS SZERBIÁBAN

Elégedetlen a szakma

Az iskolákban is csak javasolják a maszkviselést

Elégedetlenek a válságstáb egészségügyi szakértői a testület csütörtöki döntésével, mindenekelőtt azzal, hogy a védőmaszkot szombattól nem kötelező viselni, csupán javasolják a viselését, fejtette ki Branislav Tiodorović epidemiológus, közölve, ez utóbbi döntéstől elhatárolódnak az egészségügyi szakértők.

A polgárok többsége mostantól feltehetőleg nem viseli majd zárt helyiségekben a védőmaszkot, ez pedig az esetszám ismételt növekedéséhez vezethet, mondta a szakértő a B92 hírportál összeállítása szerint. Kiemelte, Szerbiát nem lenne szabad összehasonlítani azokkal a nyugati országokkal, amelyekben az átoltottsági arány 85-90 százalék körül alakul. Szavai szerint „addig senki nem győzi le a koronavírust, amíg az Egészségügyi Világszervezet nem határoz a világjárvány megszüntetéséről”. A Covid-beléptetők alkalmazásának a megszüntetését illetően, Tiodorović szerint egyébként sem volt sok értelme azokat a nap néhány órájában alkalmazni. Az immunizációt vesztes csatának minősítette.

Az oktatási minisztérium közleményének értelmében hétfőtől is folytatódik a jelenléti oktatás, úgy az általános, mint a középiskolákban. Azt is megerősítették, hogy az oktatási intézményekben szintén nem kötelező viselni a maszkot, ám azt javasolják, hogy ezt tegyék meg a diákok és az alkalmazottak is.

2230 új fertőzés – 19 elhunyt

A pénteki jelentés szerint egy nap leforgása alatt 2230 új fertőzést jegyeztek az országban, 13.450 tesztet végeztek el, a pozitivitás aránya 16,8%. A vizsgált egy napban 19 Covid-páciens hunyt el, 15.552 a járvány kezdete óta. Kórházi kezelésen 1372 Covid-fertőzött van, 75 lélegeztetőgépen. Vajdaságban 333 új fertőzést jegyeztek, Újvidéken 84-et.