2022. szeptember 25., vasárnap

Szétszóródott a Kijev környéki orosz gigakonvoj – MŰHOLDFELVÉTELEK

Műholdfelvételek alapján szétszóródott a Kijev környékén veszteglő, 64 kilométer hosszú katonai konvoj – számolt be a szatellit képek készítésével foglalkozó Maxar Technologies amerikai cég pénteken. A felvételek szerint az oroszok átcsoportosítják erőiket. Páncélos egységeket láttak az ukrán fővárostól északra található Antonov repülőtérhez közeli településeken. A Maxar szerint több jármű bevonult az erdőbe, és a közelben található ágyúk tüzelésre készen állnak.

A katonai járműveket a múlt héten vonták össze Kijev közelében, de úgy tűnt, hogy az elmúlt időszakban nem haladt a konvoj. Médiaértesülések szerint az előrenyomulás élelmiszer- és üzemanyaghiány miatt rekedt meg. Amerikai tisztségviselők elmondták, hogy az ukrán csapatok rakétákkal támadták a konvojt.

Eközben péntek reggel három légicsapás sújtotta Dnyiprót, amely legalább egy ember életét oltotta ki - közölte az ukrán mentőszolgálat. A támadások egy óvodát, egy lakóépületet és egy kétszintes cipőgyárat találtak el. A cipőgyár kigyulladt – tette hozzá a mentőszolgálat.

Dnyeper folyó partján fekvő, egymillió lakosú középkelet-ukrajnai város stratégiai fontosságú az oroszok számára – írta korábbi Facebook-bejegyzésében Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács (RNBO) titkára. Dnyipro amellett, hogy Ukrajna üzleti és ipari központja, az utóbbi években az ukrán nacionalizmus egyik jelképévé vált.

A város fontos szerepet tölthet be abban, hogy sikerüljön egyesíteni a különféle irányból érkező orosz csapatokat és a szakadárokat. Az egyesített erők aztán megindulhatnának észak felé, hogy bezárják az ostromgyűrűt Kijev körül.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök péntek reggel Telegram-csatornáján közzétett videoüzenetében tagadta, hogy vegyi és egyéb tömegpusztító fegyverek lennének Ukrajnában. Szerinte az oroszok csak ürügyként találták ki ezeket, hogy igazolják a megszállást.

Az ukrán elnök megjegyezte: nagyon aggasztja, hogy Moszkva biológiai fegyverkezéssel és vegyifegyver-támadás előkészítésével vádolta meg országát.

„Ha tudni akarod, mit terveznek az oroszok, figyeld meg, mivel vádolnak meg másokat" – mondta Zelenszkij. Hozzátette: számtalan példát láttak már erre Ukrajnában és a világ más részein.

A TASZSZ orosz hírügynökség névtelen forrásra hivatkozva azt írta: eddig mintegy 222 ezer embert evakuáltak Oroszországba Ukrajnából és a szakadár köztársaságokból.

A RIA Novosztyi orosz hírügynökség a moszkvai védelmi minisztériumra hivatkozva azt írta: az orosz támogatást élvező szakadárok elfoglalták Volnovakta városát, amely az erősen ostromlott Mariupol északi kapuja.

Volodimir Zelenszkij ukrán elnök csütörtök éjjel közzétett videoüzenetében ismét azzal vádolta az országát támadó orosz erőket, hogy megsértik a humanitárius folyosók működését biztosító tűzszünetet Mariupolnál és Volnovahánál. Hozzátette, hogy más ukrán városokból viszont az elmúlt két napban körülbelül 100 ezer lakost ki tudtak menekíteni. Az államfő azt mondta, hogy Mariupolnál az orosz erők nem szüntették be a harci cselekményeket. Közlése szerint az ukrán vezetés élelmiszert és gyógyszert szállító konvojt küldött az ostromlott városba, de harckocsikkal rájuk támadtak.