2024. április 19., péntek
VÁLASZTÁSOK 2022

Támogatják a kultúrát

Kézimunka- és képkiállítást nyitott meg a VMSZ zorkai helyi szervezete

A Vajdasági Magyar Szövetség Zorkai Női Fórumának szervezésében a zorkai helyi közösség épületében kézimunka- és képkiállítás nyílt a helyi hölgyek munkáiból. A kiállításmegnyitón Pletl Aranka, a VMSZ Női Fóruma zorkai helyi szervezetének elnöke köszöntötte az egybegyűlteket, majd Újhelyi Ákos és Kudlik Zoltán, a VMSZ köztársasági parlamenti képviselőjelöltjei mondtak rövid beszédet, minek során a soron következő szerbiai és magyarországi parlamenti választásokra hívták fel a figyelmet.
Újhelyi Ákos kiemelte, hogy a Zorka helyi közösségben a VMSZ-nek szép eredményeket sikerült elérnie, többek között kiaszfaltozták a Sutjeska utcát, kibővítették a vízvezeték-hálózatot. Hozzátette, hogy a párt frakciója azon dolgozott, hogy Szabadkán minél több beruházás legyen, ezen belül is főleg a peremvárosi területek fejlődjenek. A kiállítással kapcsolatban elmondta, hogy a VMSZ mindig is támogatta a kulturális rendezvényeket. Kudlik Zoltán felszólalásában arra hívta fel a figyelmet, hogy a VMSZ mindig is támogatta azon civil szervezetek munkáját és azon rendezvények megtartását, amelyek célja a magyar kultúra, a hagyományok megőrzése és népszerűsítése. Példaként említette a zorkai lángosfesztivált, amely idén nyáron ünnepli fennállásának tizedik évfordulóját. E rendezvény a helyi polgárok kezdeményezésére indult útjára, és minden évben több mint 500–600 ember jelenik meg. Kudlik Zoltán örvendetes fejleménynek nevezte, hogy Szabadkán nemcsak a városközpontban vannak rendezvények és kulturális terek, hanem a peremvárosi helyi közösségekben is. Ezért arra kérte a zorkai hölgyeket, hogy a következő évben is szervezzék meg kézimunka- és képkiállításukat. Mindkét képviselőjelölt arra kérte az egybegyűlteket, hogy az áprilisi 3-ai választásokon támogassák a VMSZ listáját, a magyarországi parlamenti választásokon pedig a FIDESZ–KDNP pártszövetséget.
A beszédek után Újhelyi Ákos és Kudlik Zoltán oklevelet és virágot nyújtottak át a kiállítás alkotóinak.