2022. december 5., hétfő

Segítség itthonról haza

Megérkeztek Szamosszegre a háború sújtotta kárpátaljaiak megsegítését támogató adományok

Több vajdasági településen is gyűjtést szerveztek a múlt hét folyamán az orosz–ukrán háborúban érintett civilek megsegítésére. A nagyobb gyűjtőpontok Óbecsén, Zentán, Szabadkán, Topolyán, Gomboson, Királyhalmán és Magyarkanizsán alakultak meg, de számos kisebb település is bekapcsolódott a gyűjtési akcióba. Az akció szervezői hétfőn délután érkeztek meg a magyarországi Szamosszegre, amely az ukrán határ közelében helyezkedik el, és itt adták át az összegyűjtött adományokat.

Megérkeztek a vajdaságiak Szamosszegre (György László felvétele)
Megérkeztek a vajdaságiak Szamosszegre (György László felvétele)

– Február 27-én, vasárnap tettem közzé Facebook-bejegyzésemet, amelyben kiemeltem, hogy gyűjtési akciót szervezünk a háború sújtotta kárpátaljaiak megsegítésére. A zentai Borbély Krisztiánnal és feleségével, Izabellával közösen fogtunk össze, az első gyűjtőpontok Óbecsén és Zentán alakultak meg, de gyorsan híre ment a dolognak és bővültek a gyűjtőpontok. Az egy hét alatt nagyon sok adomány gyűlt össze. Ez az egész nem csak rólunk szól, akik elvitték az adományokat, ebbe az akcióba valóban egész Vajdaság bekapcsolódótt. Három autóval mentünk, Zentáról a Borbély házaspár, Szabadkáról Szöcs Lehel és jómagam Óbecséről. Nem fért be minden az autókba, ami nálunk maradt, azt a napokban eljuttatjuk a Caritas szabadkai szervezetének és ők továbbítják majd – mondta az óbecsei György László.

Adományokkal teli csomagtartók (György László felvétele)
Adományokkal teli csomagtartók (György László felvétele)

Az összegyűjtött adományok főleg élelmiszert, különböző méretű pelenkákat, nedves törlőkendőket, különféle tisztálkodási szereket, játékokat és gyógyszereket tartalmaztak. György László elmondta, hogy Magyarország Konzulátusának köszönhetően sikeresen átjutottak a határon és nem ütköztek problémába.

Az egyik befogadóközpontot a helyi tornateremben alakították ki (György László felvétele)
Az egyik befogadóközpontot a helyi tornateremben alakították ki (György László felvétele)

– Megérkezésünkkor Szamosszeg polgármestere és néhány helybéli várt ránk, nagyon szépen fogadtak bennünket. Az adományokat dobozokba szortíroztuk és mindegyik dobozra ráírtuk, hogy az adott csomag mit tartalmaz. Ahogy megérkeztünk a befogadóközpontokba és elkezdtünk kipakolni, a dobozokat szinte rögtön ki is nyitották, a gyógyszerekre és a pelenkákra például kimondottan nagy szükség volt. Szamosszeg kis falu, ahol kettő befogadóközpontot alakítottak ki, egyiket a polgármesteri hivatalban, a másikat a helyi tornateremben. Sok helyi család fogadott be otthonába menekült családokat. Több száz kárpátaljai menekült tartózkodik a faluban. Az egyik befogadóközpontban csak anyukák és gyerekek vannak, ottjártunkkor a legkisebb gyerek mindössze másfél éves volt. A gyerekek nagyon örültek a játékoknak, a kifestősöknek, szívszorító látványt nyújtott. Úgy gondolom, ez a gyűjtési akció egy példaértékű civil megmozdulás volt, segítség itthonról haza – közölte György László.

Nagyon örültek a gyerekek a játékoknak (György László felvétele)
Nagyon örültek a gyerekek a játékoknak (György László felvétele)