2024. április 20., szombat
BAJNOKOK LIGÁJA

Mennyit ér Mbappé villanása?

A Bajnokok Ligája nyolcaddöntőjének legjobban várt kérdése dől el ma este a madridi Santiago Bernabéu Stadionban, ahol a Real Madridnak minimális hátrányt kell ledolgoznia a PSG-vel szemben. A párizsiak három hete az utolsó utáni pillanatban, Kylan Mbappé 94. percben lőtt góljával tettek szert az esetlegesen sorsdöntő lépéselőnyre. Ezt azonban minden jel szerint ledolgozhatja a Királyi Gárda, amely a hétvégén négyszer talált be a Real Sociedad hálójába, míg a PSG Nizzában lőtt gól nélkül kapott ki – rövid idő alatt másodszor a Ligue 1-ben. A gigászok kiegyenlített erőviszonyait figyelembe véve azonban könnyen elképzelhető az is, hogy ezúttal is egyetlen villanás dönt mindenről – a kérdés, melyik oldal sztárjai kelnek fel szerencsésebb napra.

A nap másik mérkőzésén gyakorlatilag gála jellegre lehet számítani, hiszen a Manchester City Lisszabonban 5:0-val gázolt át a regnáló portugál bajnok Sportingon. Pep Guardiola akár még egy kissé felforgatott kerettel is kísérletezhet, hiszen az Etihadban a portugálok részéről a sima győzelem is erőn felüli teljesítmény lenne, az ötgólos diadal pedig a labdarúgás egyik legnagyobb szenzációja lenne.

Szervezési okok miatt már ma kezdetét veszi az Európa-liga nyolcaddöntője is, amelynek első két odavágóján négy, a végjátékra egyaránt esélyes csapat lép fel, Sevillában Betis–Frankfurt meccset rendeznek, Portóban a hazai gárda és a Lyon összecsapását.