2024. április 17., szerda
BIRKÓZÁS – U23-AS EB, PLOVDIV

Tarolnak a magyarok!

Az első döntős nap mérlege két arany és egy bronz – A szerb csapatnak is van esélye a dobogóra

A bulgáriai Plovdivban a kötöttfogással megkezdődött az U23-as birkózó-Európa-bajnokság. A kontinensviadalra nem utaztak el az ukrajnai válság miatt megbüntetett orosz és fehérorosz versenyzők, így az érmes mezőny most valamivel tarkább, de hogy valóban változatos lehessen a nemzetek névsora, azt pont a magyarok „rontották el”, mert az első döntős napon két aranyat és egy bronzot szereztek! 130 kg-ban a dobogó legmagasabb fokára Vitek Dáriusz állhatott fel, aki lengyel és grúz ellenfelet legyőzve, a döntőben a török Bozkurtot múlta felül egy igen kiélezett csatában (1:1), a 87 kg-os súlycsoportban pedig Takács István horvát és lengyel rivális után a felnőttmezőnyből is ismert honosított dán Biszultanovot múlta felül 5:4-re. 77 kg-ban Klányi Krisztofer a szerb Aleksa Ilićet verte meg a bronzmeccsen 4:1-re, a szerb csapat mégis joggal reménykedhetett egy dobogós helyben, mert Branko Kovačević (82 kg) kimondott esélyesnek számított a bronzéremért a német Loeserrel szemben, és győzni is tudott 6:3 arányban. Szerbia színeit további két versenyző védte: a felsőhegyi Vuković Marió (87 kg) a rajton 5:3-as vereséget szenvedett a svájci Zemppel szemben, és kiesett, és ugyanígy járt Aleksandar Simović (97 kg) is, aki az első meccsen 6:4-re kikapott az észt Karelsontól. A magyarok egyébként ma este tovább növelhették volna érmeik számát, mert Kecskeméti Krisztián (60 kg) és Tösmagi Attila (72 kg) is a bronzért küzdött. Mindkettőre örmény ellenfél várt, előbbire Minasyan, utóbbira Hacsutryan, ám mindketten vereséget szenvedtek, a fenti sorrendben 7:6-os, illetve 8:2-es eredménnyel.

Közben a lányoknak is elkezdődtek a küzdelmek. Írásunk pillanatában Szekér Szimonetta (50 kg), Szél Anna (59 kg) és Nagy Bernadett (76 kg) már kiharcolta az elődöntőt, de minket legjobban a 62 kg-os súlycsoport érdekel, mert abban szerepel a magyarkanizsai vb-ötödik Fábián Anna, aki ki mást kaphatott volna első, negyeddöntős ellenfélként, mint a magyar Szabó Nikolettet! A Kozma István Magyar Birkózóakadémián acélosodó Anna jól ismeri ellenfelét, hiszen például a mostani magyar válogatón kétszer is legyőzte, kettejük csatája pedig holnap lesz.