2024. április 19., péntek

Minimális vereség Sydney-ben

A magyar válogatott Sydney-ben komoly ellenállást tanúsított Ausztráliával szemben a Davis-kupa selejtezőjének mérkőzésén. Az első napi 1:1 után a Marozsán, Valkusz páros vezetéshez juttatta a magyarokat, de a hátramaradt két egyéniben nem sikerült megszerezni a továbbjutást jelentő pontot, így következik a szeptemberi minősítő, amelyben az I. világcsoportból feljutottak egyike lesz az ellenfél.

A selejtező hétvégi győztesei eljutottak a 16-os döntőre, amelyen indulhat Horvátország, Szerbia és Nagy-Britannia is, a címvédő Oroszország játéka pedig a letiltás miatt a jelen pillanatban bizonytalan. Négyes csoportokban szeptemberben játszanak, a legjobb nyolc pedig november végén kuparendszerben küzd meg.

A lyoni női tornán Bondár Anna a negyeddöntőben esett ki. A magyar egyébként a főtáblán indulhat Indian Wellsben, míg Udvardy Panna és Gálfi Dalma, a szerb Aleksandra Krunićtyal együtt, a selejtezőben játszik.

Az idény első 1000-es rangú tornáját Novak Đoković hivatalosan még nem mondta le, nem játszik viszont a férfiaknál Garin, Federer, Ramos, Nisikori és Tsonga, a nőknél pedig Barty, Collins, Pavljucsenkova és Muchová. A szabadkártyásak között Andy Maurray és Naomi Oszaka neve is megtalálható.

DAVIS-KUPA. – A selejtezőben: Ausztrália–Magyarország 3:2 (De Minaur–Fucsovics 7:6, 6:4, Kokkinakis–Piros 6:4, 6:4, Peers, Saville–Marozsán, Valkusz 4:6, 4:6), Spanyolország–Románia 3:1, Hollandia–Kanada 4:0, Franciaország–Ecuador 4:0, USA–Kolumbia 4:0, Argentína–Csehország 4:0, Dél-Korea–Ausztria 3:1, Szlovákia–Olaszország 2:3, Finnország–Belgium 2:3, Svédország–Japán 3:2, Norvégia–Kazahsztán 1:3, Brazília–Németország 1:3.
LYON. – A WTA-torna negyeddöntőjében: Cirstea–Bondár 6:3, 6:3, Garcia–Van Uytvanck 4:6, 6:3, 7:5, Jasztremszka–Paolini 6:4, 7:6, S. Dzsang–Gyacsenko 3:0 – feladás. Elődöntő: Jasztremszka–Cirstea 7:6, 4:6, 6:4, S. Dzsang–Garcia 6:2, 7:5.
MONTERREY. – A WTA-torna negyeddöntőjében: Osorio–Szvitolina 1:6, 7:5, 7:6, Fernandez–Cs. Vang 7:6, 6:4, Haddad–Bouzková 4:6, 6:4, 7:6, Parrizas–Sorribes 6:3, 1:6, 6:4. Elődöntő: Fernandez–Haddad 6:1, 6:4, Osorio–Parrizas 6:4, 6:4.
NUR-SZULTAN. – A futures elődöntőjében: Zsukajev–Međedović 7:6, 7:6.
ANTALYA. – A női ITF-torna negyeddöntőjében: Radanović–Rame 6:1, 6:2. Elődöntő: Radanović–Martinez 6:0, 6:1.