2024. április 18., csütörtök

A rejtvények varázslatos világa

Nemrégiben, február 3-án a rejtvényfejtés, a rejtvényfejtők napjáról hallhattunk, olvashattunk. A különféle forrásokat olvasva, néhol világnapként említik, több forrás a magyar rejtvényfejtők napjaként jelöli, 2007 óta, amikor az év második havának harmadik napját jeles napként jelölték meg. A magyar rejtvényfejtők ünnepe ez, amikor is a Füles magazin első száma kijött a nyomdából. Az 1925-ös esztendő legelejére tehető az első magyar keresztrejtvény megjelenése is, a „keresztszórejtvény”, a Ma Este című hetilap hasábjain (1925. január 22.). Valójában a rejtvények már több évszázada vonják be bűvkörükbe az embereket. Számos fajtájuk létezik, de amiről legtöbben tudunk, az a keresztrejtvény, ennek igencsak populáris válfaja a skandináv keresztrejtvény, emellett szeretik a szókeresőket, a szudokut és más logikai rejtvényeket, fejtörőket, a nyelvi játékokat, vizuális, képi rejtvényeket, titkosírásfejtést és legújabban a szabadulószoba jellegű feladványokat is. Vannak papíralapú és online rejtvények is. Jómagam inkább a papíralapúakat kedvelem, amit szükség esetén félre is tudok tenni, és folytatni, amikor időm és kedvem van hozzá.
Véleményem szerint a rejtvényfejtés világába fokozatosan kell bevezetni a gyerekeket, és életkoruknak, képességeiknek megfelelő rejtvényeket kell nekik adni, mert a kihívásnak, ami elé állítjuk őket, életkorukhoz mértnek kell lennie, mint oly sok minden másnál is, a siker- vagy a kudarcélmény nagy hatással van arra, hogyan fognak viszonyulni ezekhez a tevékenységekhez életük folyamán. Legtöbbször szórakoztató, szabadidős tevékenység, hobbi, szellemi munka, amely jól alkalmazható az oktatásban a tanítási órákon, valamint az egészségmegőrzésben is, ahol terápiás és megelőző tevékenységként alkalmazható, pl. a demencia és az Alzheimer-kór esetében. Különféle kutatások bizonyítják, hogy azoknál, akik rendszeresen foglalkoznak rejtvényfejtéssel, keresztrejtvényfejtéssel, kevésbé rakódnak le azok a káros fehérjék az agyban, amelyek az időskori „elbutulást” okozzák. Például, egy nemrégiben megjelent tanulmány szerint „azok az emberek, akik évek óta hódolnak ennek a hobbinak, szellemileg tíz évvel fiatalabbnak bizonyultak a nyelvtani gondolkodást igénylő feladatok kitöltésekor, valamint nyolc évvel fiatalabbnak a rövid távú memóriát mérő teszteken”.
Annak ellenére, hogy leginkább az agyunkat tornáztatjuk vele, jó hatással van a testre és a lélekre is. Bizonyított tény, hogy a sikeresen megfejtett rejtvény elégedettséggel tölti el az embert, mert ilyenkor dopamin, boldogsághormon termelődik az agyban, amitől jobb lesz az egyén hangulata. A rendszeres rejtvényfejtés mérsékeli a stresszt, hisz eltereli a figyelmet a hétköznapi és más problémákról, így csökkenti a szorongást. Például a rövid feladványok megoldása olyan flow-élményt biztosít, amely képes kizökkenteni a rejtvényt fejtő személyt a mindennapokkal járó szorongásból, és ilyenkor észrevétlenül elszalad az idő.
Ami a gyerekek esetében kiemelhető, hogy a szavakkal való játék fejleszti a verbális készségeket, a szóbeli kommunikációt, mert a rendszeres rejtvényfejtők esetében megállapították, hogy gazdagabb a szókincsük, és színesebben, választékosabban fejezik ki magukat, mint azok, akik nem szoktak ilyen tevékenységekkel élni. Azt is feltérképezték a kutatók, hogy a jó rejtvény ismereteket is közöl: az ún. „fősorok” (a megfejtendő feladat) új információt, életbölcsességet, avagy másmilyen érdekes információ formájában, pl. ismert emberek nevén keresztül. A szókincs fejlesztése mellett a kifejezőkészséget is fejlesztik, a meghatározásokon, beírt szavakon keresztül. Ugyanakkor az, aki pl. keresztrejtvényt fejt, egy időben tesztelheti tudásszintjét, és tanulhat is belőle.
Az angol kutatók szerint – akik több ezer, 50 éves kor feletti személyt vizsgáltak meg – a rejtvényfejtés kapcsolatban áll a kognitív funkciókkal, hisz azoknak, akik fejtörőket oldanak meg, gyorsabb az agyműködésük, jobb a memóriájuk, függetlenül attól, hogy szavakon vagy számokon alapulnak-e a rejtvények. Jobbak a kognitív funkcióik, mert rejtvényfejtéskor bizonyos agyterületeken fokozott a véráramlás, amivel akár tíz évvel is fiatalodhat az agy.
Tehát az, aki fontosnak tartja a mentális egészségét, lépjen be a rejtvényfejtők világába, ahol számos úton indulhat el, hisz mindenki megtalálhatja a számára legmegfelelőbbet, szavak, számok vagy képek formájában. Nem szégyen kezdetnek a gyermekrejtvényeket kézbe venni, és ki-ki a gyermekével vagy unokájával együtt, szórakoztatóan, hasznosan eltölteni a szabadidő egy részét, agytornát végezve.


Felhasznált irodalom:

1. A rejtvények története és a fejtörők hatása agyműködésünkre. Szinapszis. Semmelweis Egyetem, 2020. február 25., https://semmelweis.hu/hok/2020/02/21/a-rejtvenyek-tortenete-es-a-fejtorok-hatasa-agymukodesunkre/

2. A rejtvényfejtők napja – Világnapok – Emléknapok – Jeles… https://szerkeszto.gportal.hu › gindex