2022. augusztus 9., kedd

Keresni kell a jó megoldásokat

A gazdasági hatásokról is gyakran esik szó ebben a politikailag zűrösre sikeredett időszakban. Mindeközben magyaráznak dolgokat így is meg úgy is. Sokan szeretnénk, ha a közgazdaságtan teljesen egzakt tudomány lehetne, és a kialakuló trendeket, folyamatokat is egzakt módon lehetne megmagyarázni. Az elméleti közgazdászok többsége is ezt szeretné, mert elméleti síkon sok problémára lehetne megtalálni a leghatékonyabb megoldásokat. Ilyen helyzetben azonban, mint amilyen a mostani, ez teljesen lehetetlen. Amikor egy-egy politikus kijelentése ekkora hatással van a tőzsdékre, lényegében lehetetlen bármit is előrelátni.

Jó lenne, ha a gazdaságról is olyan elvont tudományossággal lehetne gondolkozni, mint a például a kémiáról vagy a fizikáról. Sokat segítene, ha letisztult matematikai módszerekkel precíz előrejelzéseket lehetne megalkotni, melyek alapján mindig pontosan ki lehetne azt is számítani, mi a teendő. Nem lenne szükség olyan, a tudományos körökben meglehetősen rosszul hangzó módszerekre mint a megérzés vagy az intuíció. A közgazdaságtan pedig egzakt tudománnyá válna. Ha objektív módszerekkel mindig biztos válaszokat tudnánk adni a kihívásokra, az lényegében jó lenne a társadalomnak. A valóság azonban más. Az előrejelzések gyakran tévesek. Az álhír, a politikai indíttatású propaganda is félrevezetheti még a szakembereket is. Mindezt csak tetézi, hogy az ismert közgazdászok is sokszor egymásnak ellentmondó véleményüknek adnak hangot. Ezért történhetett meg korábban is, hogy előre nem látott válságok alakultak ki. Hatalmas veszélyeket rejteget magában az a tény, hogy a közgazdaságtan képlékenysége lehetőséget ad arra, hogy gyakorlatilag bármilyen érdekhez, politikai indíttatású elképzeléshez meg lehessen találni vagy kreálni a megfelelő elméletet, amit elemzéssel is alá lehet támasztani. Ez úgy is megtehető, hogy egyszerűen csak szétnézünk a „kész választékban”. De úgy is, hogy a saját, előzetes elképzeléseinket igazolandó, összerakjuk a magunk modelljeit. Hogy aztán az valójában működik-e vagy sem, ezt sem lehet minden esetben megítélni, olyan sok egyéb tényező is befolyásolja az események alakulását.

HOL VANNAK A VALÓDI SZAKEMBEREK?

Számos elemzés foglalkozott már annak vizsgálatával, hogy egy nemzetgazdaság eredményessége mennyire függ az adott országban tevékenykedő elméleti szakemberek számától. Történelmi síkon szemlélődve, és mintegy kétszáz éves távlatokra visszatekintve megállapíthatjuk, hogy nehezen figyelhetők meg olyan összefüggések, amik egy adott ország gazdasági felemelkedésével, az elméleti kérdésekkel foglalkozó közgazdászok eredményeivel és tevékenységével mutatna korrelációt. A múltban például az angol, amerikai vagy a japán gazdasági sikerek úgy valósultak meg, hogy nem sok neves közgazdász nevét lehet ezzel szorosabb összefüggésben említeni. Korunk is ezt az elméletet igazolja. Az ázsiai országok gazdasági sikereit szemlélve aligha tudnánk kapásból olyan neves ázsiai közgazdászokat említeni, akik elméleteinek gyakorlati alkalmazásához köthetnénk a gazdasági eredményeket. De az is lehet, hogy nem vagyunk eléggé jártasak az ottani szakemberek tevékenységét illetően. Úgy tűnik azonban, hogy a gazdasági növekedéshez, a jó eredményekhez nem mindenképpen sok jó elméleti közgazdászra, elemzőre van szükség.

AZ ÁLLAM SZEREPVÁLLALÁSÁRA VAN SZÜKSÉG

Máig tart a vita, hogy milyen mértékben és milyen formában van szükség a kormányzat gazdasági szerepvállalására. A járvány megjelenése egyértelműen azokat igazolta, akik az aktív állami szerepvállalás hívei. A modern kori ipari társadalmakban a kormányzati kiadások „súlya” már akkora, hogy eleve átalakítja azt a környezetet, amelyben a döntéseket meg kell hozni. Vita tárgya, hogy a monetáris vagy a költségvetési politika a hatékonyabb kormányzati eszköz a gazdaság befolyásolására. Mind elfogadottabb azonban, hogy az államnak tudatos irányító szerepet kell játszani a nemzeti erőforrások hatékonyabb elosztása érdekében. Enélkül, főleg a járványok, háborús konfliktusok okozta válsághelyzetekben káosz alakulna ki. A gazdasági rendszerek állandóan változó jellegében azonban számos ellentmondás is rejlik. A hagyományos elemzések tárgya azonban továbbra is a pénz maradt, és a minél nagyobb haszonra törekvés a cél. A klasszikus közgazdaságtan racionális és önző emberekben, gazdasági szereplőkben gondolkozik. Ezek a tökéletes piacon kerülnek egymással kapcsolatba, ahol az üzletkötésnek nincsenek költségei, a racionális döntéshez pedig minden szükséges információ a rendelkezésre áll. A valóságban azonban ez nem így van. Megjelent ugyanakkor az úgynevezett alternatív közgazdaságtan is, melynek vizsgálati tárgyát képezi ezen felül a természeti környezet, valamint az egyes személyek viselkedésének változása. Az alternatív közgazdaságtannak három új irányzata van kialakulóban: az ökológiai gazdaságtan, az etikai gazdaságtan és a vállalkozási forradalom. Ezekről az új fogalmakról valószínűleg még sokat hallunk a jövőben.