2024. április 16., kedd

Telt házas bemutatóval indul az évad

Molière Tudós nők című vígjátékát viszi színre a Mara

Idén nyáron ünnepli fennállásának huszadik évfordulóját a topolyai Mara amatőr színház. A véletlen úgy hozta, hogy a két évtized alatt immár harmadszor visznek színre Molière-darabot. Ezúttal a Tudós nők kerül színre.

A pandémiás körülmények között már tavaly sem volt zavartalan a próbaidőszak, de a járvány az idei előkészületekre is rányomta bélyegét. Az utolsó próbáik egyikén beszélgettünk el Jankovics Andreával, a darab rendezőjével.

Jankovics Andrea (Kiss Zoltán felvétele)

Jankovics Andrea (Kiss Zoltán felvétele)

– Felemelő, lélegzetelállító érzés, egyben nagyon új dolog volt számomra a munka a Mara társulatával. Korábban még nem volt alkalmam dolgozni amatőr csoporttal, nem azért, mert nem akartam, hanem egyszerűen azért, mert nem volt időm. Kalapot kell emelni azok előtt, akik nem pénzt kapnak érte, hanem a saját lelkükből, a saját szabadidejükből, energiájából áldoznak az ügy érdekében. A darab választásánál az volt a fő szempont, hogy tizenheten vannak a társulatban, és nem könnyű olyan darabot találni, amelyben mindenkinek jut legalább egy kis szöveg vagy szereplési lehetőség. Először népszínműn gondolkoztam, aztán rájöttem, hogy a legutóbbi bemutatójuk, a Crnkovity Gabriella által rendezett Üvegcipő már egy nagyobb lélegzetvételű darab volt, és abban olyasmit láttam meg a társulat színpadi technikájában, hogy emiatt döntöttem úgy, hogy igenis bele kell vágni egy komolyabb műfajba. Nem könnyű a darab szövegét megtanulni, hiszen verses forma, ezért az első két hétben szinte csak szövegelemzéssel foglalkoztunk. Illyés Gyula fordítását használtam, sokat ki is kellett húznom a szövegből, mert szerintem egyes része már avítt, elavult, a szöveg stílusát azonban nem bántottam. Először aktualizálni szerettem volna, aztán kapcsoltam, hogy a Mara most nem világmegváltó gondolatokat kell, hogy képviseljen, inkább úgy próbáltam aktualizálni, hogy rávetítettem a mai sms-generációra ezt az egészet. Azt szeretném, hogyha valaki bejön a színházba megnézni a darabot, az egy komolyabb kommunikáció világában találja magát – hallottuk tőle az előkészületi munkáról, a próbák folyamatáról.

A szombat esti bemutatóra már elfogytak a jegyek, majd egy magyarországi vendégszereplés következik, ezt követően március 18-án újra a topolyai közönségnek nyílik alkalma megtekinteni az előadást. Ezt tájolás, vidéki vendégszereplések követik, illetve az újabb tartományi megmérettetés az áprilisban Temerinben megtartandó szemlén.