2022. december 2., péntek

Janković: A lakosság több mint fele már átesett a fertőzésen

Radmilo Janković, a niši Egyetemi Klinikai Központ helyettes igazgatójának véleménye szerint Szerbia lakosságának több mint a fele már átesett a koronavírus-fertőzésen – írja a Szerbiai RTV.

Elmondta, hogy a delta variáns volt a legveszélyesebb.

– Az omikron variáns miatt februárban rengeteg fertőzött volt és valószínűleg a közölt hivatalos adatok nem voltak teljesen reálisak. Úgy gondolom, hogy Szerbia lakosságának több mint a fele már átesett a koronavírus-fertőzésen – jelentette ki Janković a Szerbiai RTV-nek nyilatkozva.

Hozzátette, hogy nagyon sok fiatal fertőződött meg az elmúlt időszakban, akik nem is tesztelték le magukat, ezért nagy nyomás nehezedett a Covid-rendelőkre.

– Emlékezhetnek még, hogy a tesztek száma napi szinten elérte a 40 ezret is. Ezen a ponton pedig elértük a maximumot. Az omikron variáns főként az idősebb polgárokat és az oltatlanokat támadta meg, akiknek még más betegségeik is voltak – hangsúlyozta Janković.

Az elmúlt két év történéseivel kapcsolatban, amikor is az első koronavírusos esetet regisztrálták az országban, elmondta, hogy az egészségügyi dolgozók büszkék lehetnek a munkájukra akármennyire is nehéz volt.