2022. június 29., szerda
FORMULA–1

Az év slágerszava: a delfinezés

Megkezdődtek az előszezoni tesztek a Formula–1-ben, ami a rengeteg újdonság miatt egy átlagos évben is az egyik legizgalmasabb időszak, most pedig, az átfogó szabályváltozások közepette különösen! A csapatok három napon át köröztek a barcelonai pályán, ebből egy felet mesterségesen fellocsolt aszfalton, hogy a Pirelli új esőgumijait is kipróbálhassák.

Persze messzemenő következtetést levonni korai lenne, hiszen még mindenki csak ismerkedett az új filozófia szerint épített autójával, de azért az már kirajzolódott, hogy nem borul a feje tetejére a megszokott erősorrend, mint tette azt 2009-ben, amikor a kivonult Honda személyzetét és infrastruktúráját az utolsó pillanatban megmentő, az autóba Mercedes motort szereltető Ross Brawn csapata tarolt. Most éppen a már az F1 sportszakmai vezetőjeként ténykedő Brawn fogalmazott úgy, nem is mutatna jól, ha teljesen véletlenszerűvé válna, ki lesz a legjobb.

Érdekes egybeesés, hogy a Honda most is éppen kiszállt a sportból, ám ezúttal csak névlegesen. A távozást még 2020 októberében jelentették be, a Red Bull pedig felkészült arra, hogy saját motorrészleget építve, a Honda tudásával és mérnökeivel felvértezve saját maga gyártsa le az egységeket, de a tavalyi vb-győzelem kicsit ismét felvillanyozta a japánokat, akik a tervezettnél nagyobb segítséget nyújtanak a Red Bullnak és az AlphaTaurinak, noha az erőforrások már nem a Honda, hanem a Red Bull saját termékeként vannak megjelölve.

A teszt három napja során a legjobb köridőt a Mercedes érte el, mögötte a Red Bull-lal, a McLarennel és a Ferrarival, s a legtöbb kört is ugyanez a négy csapat teljesítette, a Ferrari vezetésével. Ez utóbbi szempont a tesztek során talán még beszédesebb is, mint a köridők, hiszen azt mutatja, ki szembesült a legkevesebb problémával, és volt képes teljesíteni a programját. Most persze még egymásra mutogatnak a csapatok fő fenyegetésként, a Mercedes-újonc George Russell szerint „a piros és a narancssárga autó” tűnik a legstabilabbnak, Lando Norris pedig kifejezetten nem örült, amikor az első napot ő zárta a leggyorsabbként, hiszen az a közvéleményben csak fokozza az elvárást a McLaren-győzelmek felé.

Az első versenyzői beszámolók szerint a csökkent leszorítóerő miatt az autókat valamivel trükkösebb vezetni, és a köridők nagyjából három másodpercet romlottak Barcelonában a tavalyi versenyhétvégén látottakhoz képest, ugyanakkor könnyebbnek tűnik üldözni az elöl haladó autót, ami a legfőbb cél is volt az új szabályokkal. Szintén többen rámutattak arra, hogy romlott a kilátás a pilótafülkéből: az első kerekek megnövekedett mérete és a belső oldalukra rögzített légterelő elem miatt a kanyarokban nehezebb látni a kerékvetőket és a pálya határait, ami elsősorban az utcai helyszíneken okozhat majd problémát.

A Red Bull extra magasra emelt oldalszekrényére mindenki felfigyelt
A Red Bull extra magasra emelt oldalszekrényére mindenki felfigyelt

Sokkal nagyobb fejfájást okoz azonban a csapatoknak egy másik jelenség, ami a szívóhatás visszatérésével az 1980-as évek után ütötte fel ismét a fejét az F1-ben, így újra előkerült a „delfinezés” kifejezés, amit az idéz elő, hogy az új szabályok hatására az autók a leszorítóerő zömét már a padlólemezből és a diffúzorból nyerik. A hosszabb egyenesek végén a szívóerő teljesen az aszfalthoz tapasztja az autók padlózatát, ekkor a leszorítóerő megszűnik, a padló elemelkedik, majd ismét a földhöz tapad, és a ciklus gyors ismétlődésével az autó úgy ugrál, mint egy delfin. A jelenség a felvételeken látványos, de versenyzőként nem kellemes érzés, és a baleset kockázatát is hordozza. A csapatok dolgoznak azon, hogy megoldást találjanak a problémára – legkönnyebben persze úgy lehetne, ha egyszerűen megemelnék a hasmagasságot, ám ez teljesítményvesztéssel járna…

Természetesen globális sportként az F1 sem hagyhatta figyelmen kívül a héten kirobbant orosz–ukrán háborút, hiszen oroszországi versennyel, versenyzővel és szponzori kötelékekkel is rendelkeznek. Elsőként Sebastian Vettel nyilvánult meg a történésekkel kapcsolatban, aki csütörtökön kijelentette, ha meg is rendezik a szeptember 25-i Orosz Nagydíjat a konfliktuszónától nem is olyan messze fekvő Szocsiban, ő biztosan nem fog rajta részt venni. Pénteken az F1 kiadott egy közleményt, amiben az áll, jelen körülmények között lehetetlen lenne megrendezni a versenyt, viszont nem jelentették ki, hogy törölnék az idei naptárból. A legnagyobb bajban az amerikai csapat, a Haas találta magát, amelynek tavaly óta az orosz vegyipari vállalat, az Uralkali a névadó szponzora, ennek nyomán az autón is feltűnnek az orosz zászló színei, az egyik pilóta pedig a tulajdonos fia, Nyikita Mazepin. Péntekre a csapat eltüntette a szponzorra és az országra utaló jeleket az autókról és a kamionokról, a Haas pedig a következő napokban készül dönteni a további lépésekről, ami akár Mazepin távozásával is járhat.

Március 10. és 12. között Bahreinben egy újabb háromnapos teszt következik, egy héttel később pedig már a szezonnyitóra kerül sor ugyanazon a helyszínen.