2022. július 1., péntek

Szvitolina mégis játszott

Azt követően, hogy a Nemzetközi Teniszszövetség (ITF) a csapatversenyekről minden szinten kitiltotta az orosz és a fehérorosz válogatottakat (többek között idén az oroszok nem védhetik a címet a Davis- és Billie Jean King-kupában), míg az egyéni versenyekben nemzeti szimbólumok használata nélkül engedélyezett a szereplés, a monterreyi női tornán első kiemelt ukrán Elina Szvitolina mégis vállalta a játékot, és súlyos vereséget mért az orosz Anasztaszija Potapovára.

A férfitornákat szervező ATP és a női versenyek rendezéséért felelős WTA közös döntése szerint nem lesz októberben moszkvai tenisztorna, az orosz és a fehérorosz játékosok pedig mostantól nem indulhatnak hazájuk zászlaja alatt a viadalokon. Az ITF a saját eseményei közül már korábban törölte az összes Oroszországba és Fehéroroszországba tervezett versenyét.

Ugyancsak Monterreyben elveszítette idei első táblás meccsét a WTA-tornákon a magyar Gálfi Dalma, aki a döntő játszma utolsó játékában adta le az adogatást a kínai Csiang Vang ellen. Ez volt a magyar lányok idei kilencedik meccse a főtáblán, a mérleg pedig 2:7. Mindkét győzelmet Bondár Anna aratta.

Újabb problémákkal szembesült a világelsőséget elveszített Novak Đoković. A szerb teniszezőt előbb a főszponzora, a Peugeot hagyta el, majd 16 éves együttműködés után kénytelen volt megválni edzőjétől, a szlovák Marián Vajdától is. A volt világelső közölte, hogy már a novemberi ATP-világbajnokságon megbeszélték a szlovák szakemberrel, hogy elválnak útjaik. A 34 éves belgrádi játékos felkészülését a továbbiakban a 2001-es wimbledoni bajnok horvát Goran Ivanišević irányítja, aki 2019 óta tartozik a csapatához.

Egy közös szelfi: Marián Vajda, Novak Đoković és Goran Ivanišević
Egy közös szelfi: Marián Vajda, Novak Đoković és Goran Ivanišević

LYON. – A női torna 2. fordulójában: Garcia–Giorgi 5:7, 6:4, 6:0, Jasztremszka–Bogdan 3:6, 7:6, 7:6, Van Uytvanck–Zvonarjova 6:0, 6:3, Rus–Kovinić 6:2, 6:0, S. Dzsang–Mladenović 7:6, 7:5.
MONTERREY. – A női torna 1. fordulójában: Cs. Vang–Gálfi 6:7, 6:1, 6:4, Szvitolina–Potapova 6:2, 6:1, Martić–Keys 5:7, 7:6, 6:3, Bouzková–Errani 4:6, 6:2, 6:4, Parrizas–Doj 6:2, 6:1.
GUAYAQUIL. – A női ITF-torna selejtezőjében: Jokić–Labrana 7:6, 6:4.