2024. március 28., csütörtök

Írók a békért

A szépírókat, költőket, esszéistákat tömörítő Nemzetközi PEN Club alapvető célja a nemzeti irodalmak megismertetése, valamint a klubhoz tartozó írók közötti munkakapcsolat segítése. Az alapvető célkitűzések mellett azonban az irodalomban rejlő lehetőségek kihasználását is igyekszik biztosítani, így például a társadalmi szerepvállalást, a fontosként meghatározott ügyek melletti kiállást. A könyvek nem hozhatják el a világbékét, de az irodalom képes arra, hogy háborúk idején hangot adjon a békét követelőknek, a csendes többségnek. A világirodalomból számtalan olyan alkotást ismerünk, amelynek fókuszában a háborút szenvedésként megélő ember áll (és itt most tekintsünk el a patetikus szókezdő nagybetűtől, maradjunk csak a kisbetűs embernél), aki tűr, csendben van, teszi a dolgát, sőt adott esetben embert is öl – túlél. Ennek leírása, szavakba öntése egyértelmű kiállást jelent a béke mellett a háború ellenében. Nem véletlen tehát, hogy a Nemzetközi PEN Club kezdeményezésére még a múlt században meghirdették a békéért küzdő írók világnapját, amiről minden év március harmadik napján emlékezünk meg.

A világirodalomban számos olyan alkotás található, amely a háború szörnyűségeiről szól (Sándor Zoltán illusztrációja)

A világirodalomban számos olyan alkotás található, amely a háború szörnyűségeiről szól (Sándor Zoltán illusztrációja)

A békéért küzdő írók világnapjának az idén sajnos nem csupán szimbolikus jelentősége van, hiszen az orosz–ukrán konfliktus miatt a világunk ténylegesen rászorult a háború elleni küzdelmet támogató szavakra. Ezekre a szavakra nagyobb szükségünk van, mint az elmúlt évtizedekben bármikor, és habár hosszú évtizedeknek kell még eltelnie ahhoz, hogy meglássuk, a jelen háború hogyan nyomja rá bélyegét a világirodalomra, az már most látszik, hogy az írók, költők, esszéisták, irodalmárok szinte egy emberként emelik fel hangjukat az orosz agresszióval szemben.

A világ számtalan nemzetének írói reagáltak az elmúlt hét eseményeire, olyan facebook- és twitter-bejegyzések tucatjai születtek meg a napokban, amelyek alapján egyértelműnek tűnik az irodalmi közvélemény álláspontja. Az orosz szerzők részéről az egyértelmű állásfoglalás nem csupán egy szimbolikus megnyilatkozás, hanem valódi téttel bíró bátor tett, ami éppen ezért nagyobb súllyal esik a latba. Vlagyimir Szorokin a The Guardianben mondta el véleményét az orosz agresszióról, jobban mondva az azt elindító elnökről. Vlagyimir Putyin a hatalom omladozó piramisán ül című írásában többek között a történelmi előzményekről is szót ejt, és egy hatalmas törésvonalként tekint az Ukrajna elleni támadás megindítására. Mint mondja, „Európának most egy új Putyinnal kell tárgyalnia, aki már levetette az üzleti partnerség és a békés együttműködés álarcát, és vele soha többé nem lesz béke”. Véleménye szerint „a háborút egy olyan ember robbantotta ki, akit megrontott az abszolút hatalom, és aki őrületében úgy döntött, hogy újrarajzolja világunk térképét”.

Zárásként pedig vissza a Nemzetközi PEN Clubhoz. Több mint ezer író (köztük több Nobel-díjas), művész írta alá azt a PEN Club által kiadott levelet, amely szolidaritását fejezi ki az ukrán írókkal, újságírókkal, művészekkel és általában az ukrán emberekkel szemben, egyúttal elítéli az orosz inváziót és a vérontás azonnali lezárására szólít fel. Az aláírók között ott találjuk többek között Margaret Atwood, Paul Auster, Yann Martel, Joyce Carol Oates, Orhan Pamuk, Salman Rushdie, Olga Tokarczuk, Ljudmila Ulickaja és Sofi Oksanen nevét.