2024. március 28., csütörtök
BIRKÓZÁS

Datunasvili ezüstérmes Isztambulban

A hétvégén Isztambulban megtartották a Yasar Dogu-, Vehbi Emre- és Hamit Kaplan-emlékversenyt, amely egyben világranglista-verseny is volt, Szerbia pedig három kötöttfogású válogatottal képviseltette magát. 77 kg-ban Nemes Viktor indult, s a zentai eredményei kapcsán érdekesség, hogy mind a négy összecsapása 1:1-gyel végződött. Előbb az üzbég Vardanyant győzte le, majd a török Yilmazt, aztán pedig az elődöntőben ismét törökre, a későbbi bajnok Basarra futott, de itt már vesztesként volt kénytelen elhagyni a szőnyeget, csakúgy mint a bronzmeccsen a kazah Sadukajevvel szemben. 87 kg-ban Zurabi Datunasvili technikai tussal verte meg a kazah Nurgalit, 5:1-re a török Kucukosmant és Basart, s az aranytól sem volt távol, hiszen 1:1-re volt csak jobb nála az azeri Abbaszov. 97 kg-ban Mihail Kajaia a rajton 7:1-re győzte le a török Tigcit, utána nagy skalpot gyűjtött be, hiszen a súlycsoport egyik legjobbját, a lengyel Michalikot múlta felül 1:1-gyel, de a negyeddöntőben már nem bírt a török Kayisdaggal (1:6).

A magyarok legjobb eredményét Ligeti Dániel érte el, aki a szabadfogás 125 kg-jában a honosított szerbet, Magomedgadzsi Nuraszolovot győzte le 2:2-vel.

Kanizsán a Potisje az úr

Ismét megtelt a Vajdasági Birkózóakadémia nagyterme, tegnap ugyanis ott tartották meg a szerbiai kupát a 13 éven aluli versenyzőknek. A fiúknál 20 klub 99 birkózója indult, a kupát pedig a magyarkanizsai Potisje szerezte meg. A lányoknál 7 klub 12 birkózója vett részt, a kupát a felsőhegyi Hercules nyerte meg.

A győztesek, illetve a felsőhegyi, magyarkanizsai, nagybecskereki, szabadkai és a zentai birkózók eredményei, fiúk, 31 kg: 1. Pék Tamás (Zenta), 2. Erdélyi Szilárd (Potisje), 3. Sziráki Edvárd (Spartacus). 34 kg: 1. Sulyok Marcell (Potisje). 37 kg: 1. Varga Dávid (Zenta), 3. Szalai Áron (Zenta). 40 kg: 1. Dobó Dániel (Potisje). 44 kg: 1. Surányi Csongor (Zenta), 2. Habi Dávid (Potisje). 48 kg: 1. Luka Zelić (Soko), 2. Tornai Lázár (Zenta). 54 kg: 1. Aleksandar Terzin (Proleter), 3. Fodor Martin (Zenta). 60 kg: 1. Alija Arijan (Vitez), 3. Gubi Áron (Potisje) és Nikola Mijušković (Spartacus). 70 kg: 1. Todor Aksentijević (Partizan B.), 3. Füzesi Ádám (Potisje). 85 kg: 1. Nikola Gunj (Radnički Z.), 2. Lipai Alex (Spartacus), 3. Kovács Krisztián (Potisje). Csapatban: 1. Potisje 145, 2. Zenta 122, 3. Soko 100, … 6. Proleter 65, 7. Spartacus 65, … 13. Hercules 16 pont stb.

A Potisje U13-as birkózói Magyarkanizsán (Losonc Ernő felvétele)

A Potisje U13-as birkózói Magyarkanizsán (Losonc Ernő felvétele)

Lányok, 38 kg: 1. Szabó Nikoletta (Hercules). 45 kg: 1. Sőregi Kata (Hercules). 55 kg: 1. Berkec Gabriella (Hercules). Csapatban: 1. Hercules 75, 2. Dinamo (Pancsova) és Lokomotiva (Versec) 20 pont stb.

Belgrádban U17

A szerb fővárosban rendezték meg az U17-es országos kupát. A fiúk versenyén 19 klub vett részt, a kupát a zombori Soko csapata szerezte meg.

A győztesek, illetve a felsőhegyi Hercules, magyarkanizsai Potisje, moholi Partizan, nagybecskereki Proleter, szabadkai Spartacus és a Zenta eredményei, 45 kg: 1. Srećko Malbaša (Radnički Z.). 48 kg: 1. Tomislav Tasić (Radnički B.), 3. Özvegy Dániel (Potisje). 51 kg: 1. Lazar Dedić (Soko), 3. Andrej Velisavljev (Proleter). 55 kg: 1. Ilija Antić (LJIG), 2. Lengyel Kevin (Potisje). 60 kg: 1. Berkec Dejan (Hercules), 3. Paróci Rajmond (Spartacus). 65 kg: 1. Matvej Trufanov (Novi Sad), 3. Nebojša Obradović (Spartacus). 71 kg: 1. Stefan Todosijević (Dinamo), 3. Mustafa Pitić (Spartacus). 80 kg: 1. Branko Đukić (Proleter). 92 kg: 1. Boris Petrov (Proleter). 110 kg: 1. Marko Supić (Proleter), 2. Mihajlo Maksimović (Spartacus). Csapatversenyben: 1. Soko 114, 2. Proleter 110, 3. Radnički, (B) 91, … 5. Spartacus 75, … 9. Hercules 46, … 12. Potisje 37, … 15. Zenta 18, … 18. Partizan (M) 8 pont stb.

A lányok versenyén 8 klub vett részt, a kupát a belgrádi C. zvezda csapata nyerte meg.

43 kg: 1. Jovana Stojanović (C. zvezda). 49 kg: 1. Lena Aćimović (Dinamo), 2. Milana Mitrović (Hercules). 57 kg: 1. Jana Petrović (C. zvezda), 2. Kontra Tünde (Spartacus). 65 kg: 1. Maša Perović (C. zvezda). 73 kg: 1. Emilija Jakovljević (Kragujevac), 3. Melanija Miklenović (Spartacus). Csapatversenyben: 1. C. zvezda 102, 2. Dinamo 45, 3. Kragujevac 40, 4. Spartacus 35, 5. Hercules 20, … 7. Potisje 12 pont stb.