2024. április 19., péntek
BAJNOKOK LIGÁJA

Döntés nélkül a Metropolitanóban

Nem bírt el egymással Madridban az Atlético és a Manchester United a BL nyolcaddöntőjének odavágóján, a felek 1:1-es részeredménnyel várják az angliai második felvonást. Diego Simeone legénysége hamar vezetést szerzett João Félix fejesével (7.), ám a Vörös Ördögök a második félidőben is derekasan küzdöttek és veszélyes támadásokat vezettek, ennek pedig a 80. percben lett meg az eredménye, amikor az alig néhány minutummal korábban becserélt, mindössze 19 éves Anthony Elanga egy gyönyörű összjáték végén higgadtan Jan Oblak bal alsójába lőtt.

Nyitva maradt a másik szerda este kezdődött párharc is, Lisszabonban a Benfica kétszer is hátrányba került az Ajaxszal szemben, de mindkétszer egalizálni tudott, így „élő” eredménnyel utazik a március közepén esedékes visszavágóra. Az amszterdamiak első gólját egyébként a szerb Dušan Tadić szerezte a 18. percben.

Bajnokok Ligája, nyolcaddöntő, 1. mérkőzések: Atlético Madrid–Manchester United 1:1, Benfica–Ajax 2:2.

PREMIER LEAGUE

Kloppék stílusos megérkezése

Amit hétfői számunkban beharangoztunk, a szerda esti angol bajnokik pótlása után kész ténnyé vált, ugyanis a Liverpool 6:0-val gázolt át a Leeds csapatán, és immár azonos számú lejátszott meccsel, mindössze három pont hátrányban van a korábban jóval fölényesebb listavezető Manchester City mögött. Jürgen Klopp csapata semmit sem bízott a véletlenre az Anfielden, Szalah két büntetője és Matip gólja révén már egy félidő után ismert volt a három pont sorsa, ám a hajrában ezt az előnyt is képes volt megduplázni a Mersey-parti gárda Mané gyors duplájával és Van Dijk fejesével.

Angol bajnokság, elmaradt mérkőzések pótlása: Burnley–Tottenham 1:0, Watford–Crystal Palace 1:4, Liverpool–Leeds 6:0. Az élcsoport (26 forduló után): Manchester City 63, Liverpool 60, Chelsea (–1) 50 pont stb.