2024. április 20., szombat

Apostoli küldetésben a maradéki magyarok között

Kovács Huszka Ferenc (3.)

Még ugyanabban az esztendőben, 1898-ban a Bács-Bodrog Vármegye Történelmi Társulat Évkönyvében két folytatásban megjelent Bács-Bodrogh vármegye növényvilága című tanulmánya,[1] 1909-ben pedig a Borovszky Samu szerkesztette Magyarország Vármegyéi és Városai sorozat Bács-Bodrog vármegye monográfiájában A megye növényzete címmel Kovács Huszka Ferenc már önálló tanulmánnyal szerepelt.[2] Mint később kiderült, az óbecsei plébánosnak ez volt a belépője a botanika tudósainak világába; az elkövetkező évek meghozták neki az országos elismerést. 1912. július 7-én az Óbecse és Vidéke hírlap Botanika a vármegyén című írásában már arról számolt be, hogy  Kovács Ferenc 400 fős hallgatóság előtt szakszerű botanikai előadást tartott a vármegyei közgyűlés. „Jeles plébánosunk a fásítás jelentőségéről tartott előadást. A növénykedvelő plébánost a környezetében tapasztalt hatalmas természetpusztítás késztette felszólalásra.”[3] 1914 decemberében az Óbecse és Vidéke és az Óbecsei Újság egyszerre számolt be arról az örvendetes hírről, hogy a kir. magyar Természettudományi Társulat növénytani osztálya felkérte ft. Kovács Ferenc plébánost, mint ismert botanikust, hogy szakmai ismeretei alapján írja meg magyarul és a külföld számára latin nyelven Óbecse elköltözött és bevándorolt növényeinek tudományos ismertetését. „A plébános a legnagyobb készséggel tett eleget a kívánalomnak, akinek zamatos, tőről metszett magyarsággal, klasszikus latinsággal és nagy szaktudással megírt dolgozatait a botanikai osztály alapos bírálat alá vévén nagy tetszéssel elfogadta, díjazta és a társulat költségén legközelebb kinyomtatja.” A Tudományos Társulat egyben felkérte a plébánost, hogy 1915. évi január 13-án Budapesten, a növénytani osztály nyilvános ülésén tartson szóbeli szakelőadást ugyanezen tárgyból, „ami elé természetesen hazánk tudós botanikusai érthetően nem kis érdeklődéssel néznek”.[4] Az előadás sikeréről a helyi lapok ugyancsak beszámoltak. Óbecsei előadó a Tud. Akadémián című beszámolójában az Óbecse és Vidéke tudni vélte, hogy „az alapos tudást a megnyerő előadás tette még élvezetesebbé, amely annyira megnyerte a növény tudósok érdeklődését, hogy több ízben hangos tetszésüknek adtak kifejezést”. A tudós testület tagjai az előadás végén éljenzés és taps kíséretében gratuláltak a vidék fölfedezett szakemberének, akit Magóczy-Dietz Sándor egyetemi tanár, a szakosztály elnöke lelkes beszédben köszöntött és további működésre, kitartó tanulmányozásra buzdított. „Örömmel üdvözöljük ünnepelt földinket – emelte ki a helyi lap –, annál is inkább, mert az a siker, amit alapos és csillogó tudásával szerzett, városunkra is fényt áraszt.”[5] Néhány hónappal később a hírlap már arról számolt be, hogy Kovács Ferenc alsóvárosi plébános Budapesten Változások Óbecse flórájában címen megtartott tudományos előadása nyomtatásban is megjelent a Magyar Természettudományi Társulat kiadásában megjelenő Botanikai Közleményekben.[6] Nem sokkal ezt követően a lap megjelentette a tudományos dolgozat előszavát is.[7]

Kovács Huszka Ferenc plébános növénytani előadása oly nagy sikert aratott, hogy a Természettudományi Társaság növénytani osztály kérte annak megismétlését, melyre 1915. november 10-én került sor Budapesten. A tudósítás szerint „a szentírási idézetekkel is díszített pompás előadást a közönség nagy figyelemmel és tetszéssel hallgatta, zajosan megéljenezte és szűnni nem akaró tapssal ünnepelte”. Dr. Mágocsy-Dietz Sándor egyetemi tanár lelkes szavakban mondott köszönetet a szónoknak, s őszinte elismerését fejezte ki a Nemzeti Múzeum nevében is azért a „páratlan szorgalomért, tevékenységért, áldásos működésért, amit a botanika terén állandóan kifejt, s amivel dicsőséget és becsülést szerez vármegyéjének, szülőföldjének s a papságnak”.[8]

Az előadások Kovács Ferencz Huszka óbecsei alsóvárosi plébános nevét tudományos körökben országosan ismerté tették, olyannyira, hogy egyre gyakrabban adódott alkalom a közönség elé lépnie. 1916 májusában a főváros egyetemi növénytani intézetében nagy hallgatóság és a tudós világ kiválóságai előtt előadást Óbecse újabb növény ritkaságokról címmel tartott „pompás szabad előadást”. Az Óbecse és Vidéke cikkírója megjegyezte: „Kovács plébános növénytani ismereteivel és tanulmányaival szép jövőnek néz eléje. Ígéretét bírja több országos hírű szaktudósunknak, hogy meg fogják látogatni példásan rendezett és kiválóságokban gazdag gyűjteményét, amely egyike a magántulajdont képező növénygyűjtemények legnagyobbikának.” Majd hozzátette: „Az alsóvárosi plébánosnak a szaktudósok körében aratott sikere dicsőség sugarával árasztja el városunkat is, mert a tudós plébános Óbecsének szülötte és polgára, aki mindig szeretettel csüngött az ő városán, és annak előhaladásán. Ez alkalommal ismét dicsőséget szerzett az óbecsei névnek. Üdvözöljük meleg elismeréssel.”[9] 1917. január 10-én Kovács Huszka Ferenc ismét az egyetemes növénytani tanszéken a Vicia peregrina nevű rendkívül ritka óbecsei növényről tartott előadást,[10] egyúttal tizenegy új, Óbecse környékén begyűjtött növényt adományozott a Magyar Nemzeti Múzeum növénytani gyűjteményének.[11]

(Folytatjuk)

[1]             Kovács-Huszka Ferencz: Bács-Bodrogh vármegye növényvilága I–II.; Bács-Bodrog Vármegye Történelmi Társulat Évkönyve, 1898. 31–33. p. és 110–111. p.

[2]             Bács-Bodrog vármegye I.; Magyarország Vármegyéi és Városai – Az Országos Monográfia-Szerkesztő-Bizottságának felügyelete alatt és a Bács-Bodrog vármegye helyi munkatársainak közreműködésével szerkesztette. Dr. Borovszky Samu, Budapest – Országos Monográfia Társaság, é. n. [1909]. 477 p. + térkép; Schwalm Amadé dr.: Természeti viszonyok 1–24. p. – Benne: Kovács-Huszka Ferencz: A megye növényzete, 18–24. p.

[3]             Botanika a vármegyénKovács Ferenc fásítási javaslata; Óbecse és Vidéke, 1912. július 7. 4. p.

[4]             Óbecsei szaktudós dicsérete; Óbecse és Vidéke, 1914. december 20. 2. p. és Óbecsei a tudományos világban; Óbecsei Újság, 1914. december 20. 2. p.

[5]             Óbecsei előadó a Tud. Akadémián; Óbecse és Vidéke, 1915. január 17. 3. p.

[6]             Kovács plébános tanulmánya; Óbecse és Vidéke, 1915. június 6. 3. p.

[7]             Kovács Ferenc Huszka plébános: Változások Óbecse flórájában – Előszó abból a füzetből, amely a Botanikai Közlemények 1915. évi 1–2. számából különlenyomatként megjelent; Óbecse és Vidéke, 1915. június 20. 1–2. p.

[8]             Kovács plébános botanikai előadása [november 10-én]; Óbecse és Vidéke, 1915. november 21. 3. p.

[9]             Kovács plébános újabb sikere; Óbecse és Vidéke, 1916. május 14. 2. p. Ugyanarról az eseményről: Kovács Ferencz plébános tudományos előadása; Óbecsei Újság, 1916. május 14. 3. p.

[10]            Botanikai szabad előadás; Óbecse és Vidéke, 1917. január 21. 2. p.

[11]            Óbecse a tudományos világban; Óbecse és Vidéke, 1917. január 28. 2. p.