2024. április 19., péntek

Beszámolt munkájáról az MNT

Egyes fejlesztések befejeződtek, mások megkezdődtek

A Magyar Nemzeti Tanács pénteki huszonkilencedik rendes ülésén elsősorban a tanács tavalyi tevékenységéről és költségeiről, valamint az alapításában, társalapításában működő intézmények munkabeszámolóiról és munkaterveiről volt szó. Az oktatáshoz kapcsolódóan mindenekelőtt egy-egy oktatási intézmény igazgatóválasztására vonatkozó javaslat volt napirenden.

A közös döntés, hogy 2021 a nemzeti újrakezdés éve lesz, az MNT számára valójában azt jelentette, hogy a saját, valamint az anyaország által megfogalmazott kiemelt célokhoz illeszkedve, még inkább hozzájáruljon ahhoz, hogy a vajdasági magyarság szülőföldjén magyarként megmaradhasson és boldoguljon, a felnövekvő új nemzedékek pedig megtalálják a szerepüket abban, hogy a közösség értékeit és érdekeit szem előtt tartva a változó világ aktív alakítói legyenek – emelte ki a tanács múlt évi munkabeszámolójának előterjesztőjeként mgr. Hajnal Jenő (Magyar Összefogás) elnök. Mint hozzátette, ennek érdekében folytatni kellett azoknak a korszerű feltételeknek a megteremtését, amelyek között tehetséges és nemzetközi tapasztalatokkal felvértezett fiatalok teljesedhetnek ki az élet minden területén, képviselve nemzetük és szőlőföldjük érdekeit. „Közös jövőt csakis akkor építhetünk, ha olyan fiatalokat tudunk felnevelni, akik a globális verseny közepette is magabiztosan tudnak részt venni a magyarság jövőjét meghatározó hazai és nemzetközi döntésekben, az összmagyarság felemelkedését szolgáló közéleti párbeszédben.” – fogalmazott Hajnal Jenő.

Hála Magyarország kormánya támogatásának, annyi újító szándék és segíteni akarás halmozódott fel az elmúlt néhány évben, hogy a már befejezett beruházások hasznosulásán kívül a megkezdett fejlesztések egy részének 2021 nemcsak a befejezését, hanem működtetésének a kezdetét is magával hozta, emelte ki Hajnal Jenő, hozzátéve, nem volt olyan nevelési és felsőoktatási magyar intézmény, amely az elmúlt 3 évben ne részesült volna az MNT jelentősebb támogatásában. Tovább bővül a Kárpát-medencei felsőoktatási tér Szabadkán, a Szekeres László Alapítvány tulajdonában lévő két épület felújításával, valamint a felsőoktatás és a kulturális közösségi tér szétválasztásával, emelte ki Hajnal Jenő.

Az elmúlt 3 évben a közművelődés és a kulturális örökség intézményrendszerének a fejlesztése, a kultúra közösségi terei tulajdonviszonyának tartós rendezése, valamint újak kialakítása állt a tanács figyelmének a középpontjában, hangzott el.

JeraszAnikó (Magyar Összefogás), a Végrehajtó Bizottság elnöke a pénzügyi beszámoló beterjesztésekor elmondta, 2021-ben a bevételek 1,76 milliárd dinárt tettek ki, ennek 99 százalékát sikerült megvalósítani. Az 1 százalékos eltérés oka a meg nem érkezett helyi önkormányzati támogatások, továbbá a nem megérkezett magyarországi támogatások és a december végén megérkezett támogatás árfolyamkülönbsége. A tavaly fel nem használt összegeket az idén használják fel.

Dr. Novák Anikó (Magyar Mozgalom) a munkabeszámolóhoz hozzászólva a fiatalok kibontakozása segítésének a fontosságát hangsúlyozta, de szerinte választ kellene kapni a kérdésre, „miért űzi el őket a közösség”. Azt is megjegyezte, szerinte a Kárpát-medencei felsőoktatási teret nem a jelenlegiekhez hasonlóan kellene építeni. Jobb megoldásnak tartaná, ha magyar egyetem jönne létre a Vajdaságban.

Petkovics Márta (Magyar Összefogás) a magyar nyelvű tankönyvek témájához kapcsolódóan rámutatott, a tankönyvek írása és fordíttatása folyamatos. Az MNT a tankönyvek véleményezését is elvégzi, illetve felkéri a legjobb szakembereket erre a feladatra, tette hozzá. Mint kiderült, 170 munkatárs dolgozik a tankönyveken. Az elmúlt négy év eredménye úgy a tanárokat, mint a diákokat és a szülőket is segíti, emelte ki Petkovics Márta.

Az ülés folytatásában a tanács jóváhagyta a Szekeres László Alapítvány 2021. évi munkabeszámolóját és zárszámadását, az Európa Kollégium 2021. évi munkajelentésének és zárszámadásának véleményezését, a szabadkai Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény 2021. évi zárszámadását, a Pannónia Alapítvány 2021. évi munka- és pénzügyi beszámolóját, a magyarkanizsai Vajdasági Birkózóakadémia Alapítvány idei munka- és pénzügyi tervének véleményezését, a Zentai Történelmi Levéltár 2022. évi pénzügyi tervét, valamint a VB a Vajdasági Magyar Művelődési Intézet 2022. évi munka- és pénzügyi tervének jóváhagyására, valamint a Forum Könyvkiadó Intézet 2022. évi munkatervének, programjának és pénzügyi tervének a véleményezésére vonatkozó döntéseit.

A Szekeres László Alapítvány, valamint a Vackor Magyar Iskoláskor Előtti Nevelő és Gyakorlóintézmény tevékenységére vonatkozó beterjesztések kapcsán Erdődi Edvina (Magyar Összefogás), az MNT alelnöke és lapunk munkatársa szólalt fel, méltatván ezek munkáját, valamint a vajdasági magyarság intézményrendszerében ellátott feladatának fontosságát. A Szekeres László Alapítvány önálló szervezeti egységként működő Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ kapcsán elmondta: „Bámulatos, hogy mennyire aktív tevékenységet folytat az említett intézmény. A közösséghez való tartozás élménye elmélyítésének a céljával tevékenykedett tavaly is. Sok esetben reményt nyújtott a gyermekes családok, de a fiatal felnőttek számára is.”

A tanács, hosszabb vitát követően, a VB 10, oktatási intézmény igazgatóválasztási eljárása kapcsán hozott döntését is megerősítette.