2024. március 28., csütörtök

Györe megszorongatta a görögöt

Mindhárom magyar anyanyelvű teniszező vereséget szenvedett az ATP- és WTA-tornák keddi játéknapján. Györe László egyenrangú ellenfele volt a görög Sztefanosz Cicipasznak, Fucsovics Márton három játszmán át csatázott a kanadai Denis Shapovalovval, Udvardy Panna pedig szintén nyert egy szettet a fiatalabb, de e szinten tapasztaltabb kínai Vang Szinju ellen. Santiagóban győzött Miomir Kecmanović.

Egy kis szerencsével Györe ott lehetett volna az acapulcói 2. fordulóban. Az első játszmában 5:3-as előnyt adott le, majd a rövidítésben a szettért is adogatott. A másodikban, már éjfél után, ő dolgozta le a 3:5-ös hátrányt, de a rövidítésben már Cicipasz, aki pályafutása 200. győzelmét ünnepelte, teljes mértékben uralta a pályát. Fucsovics erős ellenállást tanúsított Shapovalovval szemben, de a döntő játszmában 5:5-nél botlott.

Udvardy legyőzője októberben könnyen verte Bondárt és Jorovićot, majd novemberben azzal szerzett hírnevet, hogy Linzben legyőzte a US Open bajnokát, Emma Raducanut is.

Kecmanović a szoros első játszma után simán verte az olasz Marco Cecchinatót, és a 2. fordulóban a brazil Matheus Pucinellivel játszik, aki a selejtezőben Milojevićet győzte le.

A nap teniszhíre, hogy Alexander Zverevet kizárták az acapulcói tornáról. A német teniszező ugyanis az elveszített páros meccse során ütővel mérgében többször is odacsapott a bírói székhez, amiért előbb leléptették, majd utólag a tornáról is kitiltották.

Györe László egyenrangú ellenfele volt Sztefanosz Cicipasznak (Fotó: Beta/AP)

Györe László egyenrangú ellenfele volt Sztefanosz Cicipasznak (Fotó: Beta/AP)

DUBAJ. – A férfitorna 1. fordulójában: Shapovalov–Fucsovics 4:6, 6:4, 7:5, Sinner–Davidovich 4:6, 7:6, 6:3, Hurkacz–Bublik 6:3, 6:1, Rubljov–Evans 6:4, 7:5, McDonald–Karacev 7:5, 6:3, Bautista–Rinderknech 6:3, 6:4, Hacsanov–De Minaur 6:3, 6:7, 7:5.
ACAPULCO. – A férfitorna 1. fordulójában: Cicipasz–Györe 7:6, 7:6, Medvegyev–Paire 6:3, 6:4, Nadal–Kudla 6:3, 6:2, Paul–Berrettini 4:6, 5:1 – feladás, Norrie–Altmaier 7:6, 6:2, Giron–Millman 7:6, 2:0 – feladás.
SANTIAGO. – A férfitorna 1. fordulójában: Kecmanović–Cecchinato 7:5, 6:1, Hanfmann–Coria 3:6, 6:2, 6:4, Baez–Varillas 6:4, 6:4, Munar–Galan 6:1, 6:3.
DOHA. – A női torna 2. fordulójában: Szabalenka–Cornet 6:2, 6:2, Badosa–Tauson 6:1, 6:2, Szakari–Li 6:3, 6:3, Świątek–Golubic 6:2, 3:6, 6:2, Mertens–Kvitová 7:5, 1:2 – feladás, Jabeur–Szasznovics 1:6, 7:5, 6:3, Osztapenko–Aniszimova 6:3, 4:6, 6:4, Gauff–Garcia 6:2, 7:6.
GUADALAJARA. – A női torna 1. fordulójában: Sz. Vang–Udvardy 6:4, 4:6, 6:1, Saville–Raducanu 5:7, 7:6, 4:3 – feladás, Sorribes–Volinec 6:4, 6:1, Osorio–Tomova 6:4, 6:3.
ANTALYA. – A női ITF-torna 1. fordulójában: Jani–Benoit 6:3, 6:0.