2024. március 29., péntek

Két teherszállítót kap a légierő

Az államfő Szerbiába invitálta a spanyol királyt és kormányfőt

Megtörtént az első nagyobb védelmi beruházás, melynek egész sorát jelentette be nemrégiben az államvezetőség a kedvezőtlenebb biztonsági körülmények miatt, melyeket elsősorban a kelet-európai válság váltott ki. Szerbia tegnap két EADS CASA C–295 katonai teherszállító gépet szerzett be. Ezeket Spanyolországban gyártja az Airbus Defence and Space nevű vállalat. A taktikai és teherszállító gép hatótávolsága 5400 kilométer (teljes megterhelés mellett 1300), 576 km/óránkénti sebességet képes elérni 9100 méteres magasságon. 71 katonát vagy 50 ejtőernyőst szállíthat egyszerre. Az Airbus még 1997-ben hajtotta végre az első próbarepüléseket a géppel, a sorozatgyártás 2000-ben vette kezdetét. Mostanáig mintegy húszat adott el, s mintegy 300 gépre érkezett megrendelés. Szerbia jelenleg csak egy, még a YU-érából maradt An–26 szállító repülőgépet használ transzportcélokra. Az új beruházás értéke meghaladja az 50 millió eurót.

A közepes teherszállítók sorába tartozó két új gép vásárlása kapcsán a hivatalos madridi látogatáson tartózkodó Aleksandar Vučić úgy fogalmazott, hogy egy stratégiai szempontból fontos beruházásról van szó, Szerbiának egyre több repülőtere lesz, a spanyol gépek is hozzájárulnak majd a fontos összeköttetések megteremtéséhez, mint mondta, Kraljevót, Ništ, Belgrádot, Bácskát és Bánátot is összekapcsolják majd a teherszállítók. A modern manőverezésben, a katonai egységek és felszerelés mobilitásának szavatolásában elengedhetetlennek számítanak az efféle repülők, magyarázta az államfő, aki VI. Fülöp spanyol királlyal és Pedro Sánchez miniszterelnökkel is tárgyalt.

Vendéglátóit hivatalos szerbiai látogatásra invitálta, mint mondta, legmagasabb szintű spanyol vezetők már fél évszázada nem jártak Belgrádban, pedig a két ország kapcsolatai egyre szorosabbak, az árucsere értéke is növekszik, s rendkívül fontos országunk számára az, hogy Spanyolország azon öt európai uniós államok egyike, amelyek nem ismerték el Koszovó függetlenségét. A kapcsolatokat a baráti hangnem jellemezi, értékelte, a gazdasági összeköttetések pedig fejleszthetők, hiszen – elsősorban a zöld energia, az infrastruktúra, az energetika, a környezetvédelem és a mezőgazdaság terén – kellő érdeklődést tanúsítanak Szerbia iránt a spanyol befektetők.

A spanyol tisztségviselők arról biztosították a szerb államfőt, hogy Madrid a továbbiakban sem tervez változtatni álláspontján Szerbia területi integritásának tiszteletben tartása kapcsán, s nyitottak a kereskedelmi együttműködés fejlesztése iránt is. Megköszönték Vučić meghívását, melynek eleget fognak tenni, számolt be a tárgyalásokról a közszolgálati televízió.