2024. március 28., csütörtök

Idegenforgalom-fejlesztés kamatmentesen

Együttműködés a Tartományi Gazdasági és Idegenforgalmi Titkárság és a Vajdasági Fejlesztési Alap között

Ingyenes kölcsönökkel támogatják azokat a vállalkozókat, cégeket és bejegyzett gazdaságokat, amelyek turisztikai célú befektetéseket valósítanak meg Vajdaság területén – hangzott el tegnap a tartományi kormány épületében, ahol a gazdasági és idegenforgalmi titkárság együttműködési szerződést írt alá a Vajdasági Fejlesztési Alappal. Az alap által megjelentetett pályázatokon ugyanis 1–3 százalékos kamattal felszámolt kölcsönökre lehet pályázni. A tartományi titkárság azonban 3 millió dinárt különített el arra a célra, hogy fedezze a pályázókat terhelő kamat teljes összegét. Emellett a hitelelbírálási költségeket is megtéríti, így ingyenessé válik a hosszú lejáratú hitel – mondta az eseményen Nenad Ivanišević gazdasági és idegenforgalmi titkár.

A Vajdasági Fejlesztési Alap az idegenforgalom, és azon belül is elsősorban a falusi turizmus fejlesztése érdekében megvalósuló beruházásokat támogatja. A kiírás célja, hogy növelje a turisztikai kapacitásokat, és magasabb szintre emelje az elszállásolás minőségét is. Ennek érdekében két pályázatot jelentetett meg – ismertette a lehetőségeket Goran Savić igazgató.

Goran Savić és Nenad Ivanišević (Fotó: Dávid Csilla)

Goran Savić és Nenad Ivanišević (Fotó: Dávid Csilla)

– Az egyik kiírásra a mikro-, kis- és közepes vállalkozók, illetve cégek jelentkezhetnek. Fejlesztéseikre 300 ezer dinártól 20 millió dinárig kérhetnek kölcsönt, és 20 százalékos önrésszel pályázhatnak. Ugyanekkora hozzájárulás szükséges ahhoz a kiíráshoz is, amelyen 300 ezertől 10 millió dináros hitelt igényelhetnek azok a magánszemélyek és gazdák, akik jelenlegi tevékenységüket idegenforgalmi tartalmakkal bővítenék. A jóváhagyott eszközöket ugyanis olyan épületek felújítására és felszerelésére lehet fordítani, amelyeket turisztikai vagy vendéglátóipari céllal használnak. A kölcsönök sportközpontok és rehabilitációs intézmények fejlesztésére is fordíthatók, de úszóalkalmatosságok és szállítójárművek beszerzésére is lehet pályázni. A hiteleket hétéves futamidővel lehet törleszteni, kétéves türelmi idővel. Az igényléseket az év végéig átadhatják az érdeklődők – hangsúlyozta az alap igazgatója, miután kézjegyével ellátta a megállapodást.

Az aláírt szerződés folytatása annak a jó együttműködésnek, amely évek óta fennáll a fejlesztési alap és a tartományi titkárság között – emelte ki a szerződés aláírásakor Nenad Ivanišević. A titkár emlékeztetett arra is, hogy az idegenforgalom támogatására irányuló megállapodás nem az egyetlen szerződés, amelyet megkötöttek az alappal.

– Már aláírtuk a nemi egyenjogúság érvényesítését célzó együttműködést, amellyel az idegenforgalomban tevékenykedő női vállalkozók gazdasági erősödését támogattuk. A következő időszakban sor kerül az együttműködés megerősítésére a Jótállási Alappal, a Vajdasági Idegenforgalmi Szervezettel, de a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálattal is folytatjuk a közös munkát. Az a célunk, hogy a különböző források egyesítésével és a rendelkezésre álló eszközök összevonásával tovább csökkentsük az amúgy is alacsony szintű munkanélküliséget a tartományban – hangsúlyozta Ivanišević.

A titkár kiemelte, hogy az eddigi együttműködésnek köszönhetően kiváló eredményeket sikerült elérni az idegenforgalom területén: az elmúlt évben 4 ezer munkahelyet sikerült megőrizni, de 500 új munkahellyel is szélesedett az ágazat.