2024. április 19., péntek

Új kerékpárokra húszmillió dinár Újvidéken

Nyilvánosságra hozták azoknak a civil szervezeteknek az előzetes listáját, amelyek lebonyolítják majd az újvidéki önkormányzat idei kerékpárvásárlásra szánt támogatási projektjét.

A civil szervezetek előzetes listáján van a Szerbiai Természetkedvelők Egyesülete, a Dubl Kerékpárklub és a Buksilend Extrém Sportok Egyesülete.

Ez lesz az önkormányzati, biciklivásárlási támogatás harmadik köre Újvidéken, személyenként ezúttal is 10.000 dinárt lehet majd megpályázni, a projektet a tervek szerint május 31-éig megvalósítanak.

Az újvidéki önkormányzat a városi költségvetésben 20 millió dinárt irányozott elő az ilyen fajtájú kerékpárvásárlásra, ebből 2 millió a pénzeszközök szétosztását végző civil szervezeteket illeti meg, míg a maradék 18 millió kizárólag a kerékpárok vásárlására költhető. Ebben a körben tehát 1800 újvidéki polgár kaphat 10.000 dináros támogatást új bringa vásárlásához.

Tavaly az önkormányzat két alkalommal adott támogatást kerékpárvásárlásra, személyenként 10.000 dinárt kaptak a sikeresen pályázó újvidékiek. Az első alkalommal, az Újvidéki Kerékpáros Kezdeményezést bízták meg a támogatás szétosztásával, a második körben pedig az Újvidéki Környezetvédelmi Központ és a Dubl Kerékpárklub közösen valósították meg a projektet.

Emlékeztetőül: tavaly, a második körben összesen 4120 polgár szerepelt a városi önkormányzat előzetes ranglistáján. A támogatások első köréhez hasonlóan a másodikban is nagy volt az érdeklődés a polgárok körében. Az első fél órában több mint 8000 kérelmet regisztráltak – az ismétlődő, illetve helytelenül kitöltött kérelmeket elutasították.

A kerékpárvásárlás támogatásának az ötlete az Újvidéki Kerékpáros Kezdeményezéstől ered, elnökük, Marko Trifković tavaly elmondta, hogy a projekt eredményeire követendő példaként kellene tekinteniük az ország többi városában, mindenekelőtt Belgrádban és Nišben.