2024. április 18., csütörtök

Nagy beruházások előtt

A palicsiak új óvodát és egészségházat szeretnének a településen

Külső szemlélők előtt Palics elsősorban turisztikai célpontként ismert, ám a több ezer lakost számláló település mindennapjai nem sokban különböznek más észak-bácskai településekéitől. A tavalyi évben Palicsnak is meg kellett küzdenie a koronavírus-járvány okozta helyzettel, ami miatt kevesebb beruházás valósulhatott meg, ugyanakkor a palicsi helyi közösség vezetősége az idei évet nagy reményekkel, tervekkel kezdte meg. A településnek szüksége lenne egy új óvodára és egészségházra, és ezeket szerencsés esetben az elkövetkező években sikerül is megépíteni.


Minderről, illetve egyéb kérdésekről Dobó Márta, a palicsi helyi közösség tanácsának elnöke nyilatkozott lapunknak.
– A 2021-es évre is rányomta bélyegét a járványhelyzet, kihatott a költségvetésre is, amiből kifolyólag kevesebb beruházás valósulhatott meg Palicson. A helyi közösségeknek nincs önálló bevételük, csupán Szabadka Város éves tervébe van beleszólásuk. A helyi közösség tanácsa minden évben elkészít egy rangsort azokról a beruházásokról, amiket fontosnak tart, ezt követően pedig Szabadka Város dönt, hogy ezek közül mit támogat. Palics helyi közössége sikeres évet zárt, hiszen Németországnak a Német Fejlesztési Bankon keresztül biztosított támogatásából Palicson befejeződött a szennyvízhálózat kiépítése, illetve a nyomóvezeték is elkészült, aminek az üzembe helyezése is megtörtént. Ez egy óriási előrelépés, hiszen a palicsi szennyvíz innentől kezdve nem a Ludasi-tavat terheli, hanem egyenesen a szabadkai szennyvíztisztítóba kerül. Ezzel Palics a szennyvízhálózattal legnagyobb arányban lefedett helyi közösség, a csatornahálózat a település körülbelül 85–88 százalékát fedi le. Szerencsére a lakosok is megérezték ennek a jelentőségét, és nagy számban csatlakoztak a hálózathoz, ugyanakkor azt is el kell mondani, hogy a polgárok továbbra is jelezhetik csatlakozási szándékukat – fogalmazott Dobó Márta.

Palics tavaly elnyerte a legvirágosabb határon túli település díját

Palics tavaly elnyerte a legvirágosabb határon túli település díját


Palicson két sokszor emlegetett nagyobb projekt megvalósítása van folyamatban, amelyek a jövőben rányomhatják bélyegüket a település életére.
– Bízunk benne, hogy hamarosan befejeződik az akvapark kiépítése, hisz azt látjuk, hogy a szálláshelyek száma nő, egyre több hotel, apartman épül, alakul át, és az emberek bizakodóak. A vasútépítés kapcsán elmondhatjuk, hogy a lakosok a beruházás megvalósításának kezdetekor leginkább a zajra panaszkodtak, de megértették a projekt jelentőségét. A polgárok aggódnak, hogy az utcákon elhaladó nehéz gépek által tönkretett utat a jövőben hogyan fogják megjavítani. Mi abban bízunk, hogy a kivitelező előrelátó volt ebből a szempontból, és szanálni fogják ezeket az utakat. Nagyobb panasz a helyi közösségbe nem érkezett. Továbbra is nagy gondot okoz, hogy a helyi közösségnek csak egy fizetett alkalmazottja, egy titkára van, aki a hét három napján van az irodánkban, de igyekszünk biztosítani a kommunikációt a lakosok és a helyi közösség vezetősége között – mondta Dobó Márta.

A vasút felújításával a vasútállomás is megújul

A vasút felújításával a vasútállomás is megújul


Beszélgetőpartnerünk emellett a településen tartott rendezvényekre is kitért.
– Az évben több kisebb rendezvényünk van, de a helyi közösség szempontjából kettő bír rendkívüli jelentőséggel. Az egyik a helyi közösség napja, amire május 25-én kerül sor, az Orbán-napi rendezvénysorozat, amely tavaly elmaradt. Az erre előirányzott eszközökből a helyi közösség tanácsának döntése nyomán a Kekec óvodának egy televíziót vásároltunk. A másik nagy rendezvényünket, a szüreti napokat sikerült megszervezni, és ez tavaly nagyon sikeres volt. Emellett a Palics Park Kft.-nek köszönhetően igen sok egyéb eseményre is sor került a településen. Kiemelném a zenei pavilonban a nyári hónapokban minden szombaton megtartott programokat, ami sok helybelit vonzott. A Nyári Színpadon is rendszeresek voltak a rendezvények, valamint a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központ szervezésében a Bagossy Brothers koncertjére is a parkunkban került sor. Mindezek a rendezvények tovább öregbítették Palics hírnevét. Emellett büszkék vagyunk arra is, hogy a Virágos Magyarország pályázatán sikerült elnyernünk a legvirágosabb külhoni település címét. A pályázaton nemcsak a szép parkunkat mutattuk be, hanem ismertettük azt a többéves múltra visszatekintő szoros együttműködést, amit a Palics–Ludas Közvállalattal, a helybeli iskolával, valamint az iskoláskor előtti intézménnyel alakítottunk ki, és amivel a környezetvédelemre, a környezettudatos gondolkodásra igyekszünk felhívni a figyelmet. Sajnos a szokásos településtisztító munkaakcióinkat ritkábban tudtuk megszervezni, de ebben tavaly is számíthattunk a nyugdíjasegyesület tagjaira – fogalmazott Dobó Márta.

Az akvapark Palics turisztikai vonzerejét is növelheti

Az akvapark Palics turisztikai vonzerejét is növelheti


A helyi közösség tanácsának vezetője az idei tervekről is szót ejtett.
– A helyi közösség tanácsa 2021 végén meghozott egy listát, amin azok a beruházások szerepelnek, amiket szeretnénk megvalósítani. Ezt eljuttattuk a város vezetőségének, valamint az Útfenntartó, Várostervezési és Lakásüzemeltetési Közvállalatnak. Két nagyon fontos projektet szeretnénk kieszközölni. Az iskoláskor előtti intézmény két öreg épületben valósítja meg munkáját a helyi közösség területén, és azt szeretnénk, hogy az iskola melletti területen egy új, korszerű óvoda épülhessen meg. Értesüléseink szerint ez a kívánságunk valóra válik, és még az idén elkészül az erre vonatkozó tervdokumentáció. Ugyanennyire fontos lenne az egészségház áthelyezése, pontosabban egy új egészségház megépítése is. Annak a tervdokumentációja tudomásunk szerint már elkészült, és az építkezésnek tavaly kellett volna elkezdődnie. Ez szintén az iskola melletti részen kapna helyet, és bízunk abban, hogy hamarosan megkezdődik a megvalósítása. Emellett nagyon fontos, hogy a település központi része rendezett legyen. Ha a főútnak a park oldalán lévő szecessziós stílusú épületeket szembeállítjuk a másik oldalon tapasztalható kissé kaotikus állapotokkal, jogos a kérés és elvárás, hogy ezt a területet is rendezni kellene. Palics helyi közössége megérdemelné, hogy egy megfelelő buszmegállója legyen, amely illemhellyel is rendelkezik, de természetesen a központban egyéb létesítmények is helyet kapnának, rendezettebb formában. Emellett több éve várat magára egy új halottasház kiépítése is, amivel kapcsolatban a Szabadkai Temetkezési Közvállalattól azt az információt kaptuk, hogy a tervdokumentáció elkészült, de egyelőre nem találtak anyagi forrást a megvalósítására – nyilatkozta Dobó Márta.

Nyitókép: Palics tavaly elnyerte a legvirágosabb határon túli település díját